Kecskemét

2018.05.21. 20:59

Buborékok ezrei repültek a levegőbe a pünkösdi vigadalmon

Negyedik alkalommal szervezett pünkösdi vigadalmat a hírös város főterén a Nők a Nemzet Jövőjéért Egyesület, a fenntartásában működő megyei esélyház, valamint a Szórakaténusz Játékmúzeum.

Hraskó István

Engert Jakabné, az egyesület elnöke elmondta: mivel 2018 a családok éve, ezért a néphagyományok ápolása és az ünnep egyházi jellege mellett kiemelt figyelmet szerettek volna fordítani a családokra, a szülők és a gyerekek közös kikapcsolódására.

– Május a családok hónapja, hiszen ilyenkor van anyák napja, gyereknap, a családok nemzetközi napja, ilyenkor zajlanak a ballagások. De ne feledkezzünk meg az édesapákról sem, őket ugyan kicsit később, júniusban ünnepeljük, de természetesen ők is ugyanolyan fontos részei a családnak – mondta Engert Jakabné. A főtérre érkezőket a szervezők buborékfújókkal várták, majd Gulyás László vándormuzsikus vezénylésére az összegyűltek egyszerre kiáltották: Családban élni jó!, és buborékok ezrei röpültek a levegőbe.

Ezután tánccal és énekkel vette kezdetét a vigadalom. A családok készíthettek együtt virágkoszorút, de volt interaktív zenés folklórszínház, valamint körtánc is, amelybe a táncos lábú felnőttek közül sokan be is csatlakoztak. Idén is megválasztották a pünkösdi királyt és kiskirálynét, akik címüket a hagyományok szerint egy évig viselhetik. A jó hangulatról Gulyás László mellett a BaHorKa Társulat és a Ballószögi Kincsecskék gondoskodtak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában