Kecskemét

2019.06.21. 20:02

Bepanaszolta az utas a buszvezetőt, hogy nem vette fel, pedig ő volt figyelmetlen

Egy utas figyelmetlenségből nem szállt fel arra a buszra, amire várt, hanem csak ült tovább a padon, pedig a buszvezető elmondta a többi várakozónak is, merre tart. Aztán a figyelmetlen utas bepanaszolta a buszsofőrt.

Hraskó István

A héten nagy port kavart az az eset, mikor egy buszvezető egy kecskeméti járaton állítólag bezárta az utasokat, és kopogásukra sem nyitotta ki az ajtót (más utasok cáfolták ezt, és azt írták, hogy az egyik ajtó nyitva volt, bárki leszállhatott volna).

Aztán a héten újabb történettel keresett meg minket egy olvasó, amely jól bizonyítja, hogy sokszor viszont nem a buszvezetőn múlik a zökkenőmentes közlekedés, nemcsak ő lehet a hunyó. Természetesen ezzel az esettel is foglalkoztunk.

Olvasónk leírta, hogy állítása szerint június 19-én, azaz szerdán Kecskeméten, a széchenyivárosi megállónál megállt a helyközi busz az utasokat felvenni. Az egyik utas még meg is kérdezte a buszsofőrt, hogy Lajosmizsének megy-e, mire a buszvezető közölte, hogy nem, Ladánybene felé.

Olvasónk szerint a megállóban a padon egy idős hölgy és egy fiatalember ült, de nem szállt fel. A busz tovább indult, ám még Méntelekre el sem értek, amikor a diszpécser hívta a buszvezetőt, hogy panasz érkezett rá, mert nem állt meg széchenyivárosi megállónál és ott maradtak az utasok. A buszsofőrnek viszont volt rá tanúja, hogy márpedig megállt, és utasok is szálltak fel. Végül a busznak Ménteleken meg kellett várnia, amíg egy másik busszal utánuk viszik az említett idős hölgyet és fiatalembert. Mindez jó húsz percig tartott olvasónk szerint.

A DAKK szerint is az utas volt figyelmetlen

Megkerestük az ügyben a DAKK Zrt.-t, válaszukat alábbiakban közöljük:

„Kérdései alapján vizsgálatot indítottunk, és megállapítottuk, hogy a járatot vezető autóbusz-vezető megállt Kecskemét, Széchenyiváros megállóhelyen, ahol tájékoztatta az utasokat a járat útvonaláról. A megállóhelyen több személy tartózkodott, de nem mindenki jelezte az utazási szándékát, így a beszállítást követően az autóbusz-vezető elindult a megállóból. Valamivel később a kecskeméti forgalmi irodába telefonos megkeresés érkezett, melyben jelezték, hogy az autóbuszjárat vezetője kilenc főt a megállóhelyen hagyott. Forgalmi szolgálatunk a kapott információt és a következő járat indulási idejét figyelembe véve döntött arról, hogy a rendelkezésére álló tartalék autóbuszt elindítja az utasokért Kecskemét, Széchenyiváros megállóhelyre, és a menetrendszerinti autóbuszjáratot megállítja Ménteleken. Később derült ki, hogy Kecskemét, Széchenyiváros megállóhelynél az oda érkező mentesítő autóbuszra összesen egy utas szállt fel, aki vélhetően figyelmetlenségből nem szállt fel a korábbi, menetrend szerint közlekedő autóbuszra.”

A DAKK hozzátette, hasonló esetekben forgalmi szolgálatuk az eljutási lehetőségek, a rendelkezésre álló szabad járműkapacitás és a gazdaságosság függvényében dönt a menetrend szerint közlekedő járatok visszafordításáról, megállításáról vagy a lemaradt utas bevárásáról.

Megkérdeztük azt is, az utaspanaszok mekkora része szokott megalapozott lenni. A DAKK válasza: 2018-ban a havi átlagot tekintve az országos, regionális és elővárosi autóbusz-közlekedést érintő, a járművezetők magatartására és munkavégzésére vonatkozó közel 50 megkeresésből – a vizsgálatok alapján – kétharmad nem bizonyult jogosnak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában