2018.10.23. 11:32
Az utolsó huszárok egyike volt Imre bácsi
Lassan 65 éve él boldog házasságban Lantos Imre és felesége, Piroska. Az idős úr az 1950-es években az utolsó huszárok egyike volt.
Lantos Imre és felesége, Piroska mindig szívesen nézegeti a régi fotókat
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Sebestyén Hajnalka
A Lantos házaspár Csépáról származik, ott alapítottak családot, de később a munka miatt Kecskeméten alakították ki új otthonukat. Két fiuk született, akik révén unokák és dédunokák sokasága tölti be sokszor a családi fészket.
Lantos Imre most töltötte be 89. életévét. A szobájuk falán ott díszeleg az a felvétel, melyben huszáregyenruhában látható. Kérésünkre szívesen elevenítette fel a huszár életet.
– 1951-ben vonultam be a gyalogsági laktanyába Kiskunhalasra. 1952-ben halt meg Sztálin, aki még halála előtt utasítást adott ki a huszárezred létrehozására Magyarországon. Ez a folyamat el is kezdődött, de aztán rövid időn belül a kezdeti lelkesedés látványosan lecsökkent – mesélte az idős úr.
– Mindezek ellenére megkaptuk a huszárkiképzést. A gyalogsági laktanyában kiválasztottak néhányunkat a huszárezredbe. Engem elsők között szemeltek ki, mivel jól tudtam lovagolni, mely fontos volt egy huszár számára – folytatta, miközben néhány felvételt is megmutatott azokból az időkből.
– Császártöltésen volt az ezredünk, Kiskunhalasról, Kalocsáról és Pécsről vezényelték oda a katonákat. A kiképzésünk utána Komáromban folytatódott. Szakaszvezetővé léptettek elő. Komáromból Debrecenbe vezényeltek át, mely a lakhelyemhez, Csépához a legközelebbi huszárezred volt. A mi huszárképzésünk nem hasonlítható a korábbi huszárokéhoz. A kiképzésünk mindennap zajlott, de sajnos ott már kevesebb ló volt, ami elengedhetetlen a jó huszárképzéshez. Érzékelhető volt, hogy Sztálin halála után már kevésbé tartották fontosnak a huszárságot. Végül 1953 őszén szereltem le. Mi voltunk az utolsó huszárok – tette hozzá.
A kiképzés során tanultak elméletet, de a gyakorlati oktatásra helyezték a nagyobb hangsúlyt. Az ezredben Lantos Imre azonnal kitűnt lovas tudásával.
– A lovak mindig is közel álltak a szívemhez. Tanyasi gyerekként nagyon korán megtanultam lovagolni, mondhatni, azon nőttem fel. A központtól két kilométerre laktunk, lóháton jártunk be. A huszárezredben is azokkal a lovakkal, melyek kicsit vadabbak voltak, csak én bírtam. Nekem mindig sikerült megülnöm őket, míg másokat ledobtak a hátukról – mesélte büszkén.
Az ötvenes években egy huszár mennyire volt vonzó a hölgyek szemében? – erről feleségét, Piroskát faggattuk.
– Imrét lóháton ismertem meg. Együtt nőttünk fel, számomra természetes volt, ha lóháton láttam. Még egyenruhában is. Minket nem a díszes egyenruhája hozott össze, hanem udvariasságával, kedves és segítőkész személyiségével vívta ki elismerésemet – mesélte.
Lantos Imre bár szívesen mesél a huszáréletről, a napjaink hagyományőrző lovas és huszáros műsorait, programjait nem szereti. Ezek már mások, ahogyan mondja.
– Akkoriban teljesen természetes volt, hogy a laktanyában lovagoltunk, versenyeztünk. Ma már ez nem köt le a tévében, vagy egy-egy városi programon. Ráadásul ez már teljesen más, össze sem lehet hasonlítani az igazi huszársággal. Így elegek nekem a saját emlékeim – árulta el Lantos úr.
Felesége, Piroska azonban annál inkább kedveli e műsorokat. Kecskeméten is szívesen megnézi a vágtát, ha úgy adódik, de a tévében mindig figyelemmel kíséri a lovas műsorokat.
– A régi szép időkre emlékeztetnek. A gyönyörű lovak, a szép díszletek az ifjúságomat hozzák vissza. Örülök, hogy az elmúlt években ismét egyre nagyobb a lovak becsülete. Külön tetszik, hogy a hölgyek is lóra pattannak, és nagy sikerrel szerepelnek a vágtákon. Csak azt sajnálom, hogy a mai gyerekek közül keveseket érdekelnek a lovak – jegyezte meg Piroska.
A menet elején lovagolt
A Lantos család fotóalbumát lapozgatva több lovas fotó is látható. Egy azonban mindenképpen kiemelhető. 1948-ban Tiszaugon díszes lovas felvonulással fogadták a településre látogató püspököt, mely akkoriban nagyon nagy megtiszteltetésnek számított. Lantos Imre a menet elején lovagolhatott. Ezt örökítette meg a számára oly kedves fénykép.