Kecskemét

2018.12.14. 11:32

Átadták az északi elkerülő hiányzó szakaszát

Pénteken délelőtt adták át a Kecskemétet északról elkerülő 445-ös út utolsó, M5-ös autópálya és 5-ös főút közötti szakaszát. A beruházás nettó 5,8 milliárd forintba került.

Hraskó István

Fotó: Bús Csaba

Két éve, 2016 decemberében tették le a kecskeméti északi elkerülő út hiányzó, 5-ös főút és M5-ös autópálya közötti szakaszának alapkövét. Szinte napra pontosan két évvel később adták át a 3,3 kilométeres útszakaszt, amelynek kivitelezése 5,75 milliárd forintba került. Megépítéséhez 240 ezer köbméter földet kellett megmozgatni, 23 ezer cserjét és 490 fát ültettek. Megépült egy kétnyílású, 58 méter hosszú híd az autópálya fölött, és négy új körforgalom: kettő az autópálya csomópont részeként, egy-egy további körforgalom pedig a Ladánybenei út és a Mária út (Nyíri út külterületi része) keresztezésében. A hetényi autópálya pihenőt elbontották és a Ladánybenei úti felüljáró térségében építették meg. Az új szakasztól azt várják, hogy a megyeszékhely heti 2500 teherautó lég-és zajszennyezésétől mentesül, emellett a Dunaföldvár és Cegléd között autózók számára is rövidebb út áll rendelkezésre.

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter az átadón kiemelte: a kormány kiemelten kezeli a közlekedési infrastruktúra fejlesztését, a közutak építését. A fejlesztési tervek alapvető stratégiai célja minőségi közúthálózat hiányzó elemeinek pótlása.

– Arra vállalkoztunk, hogy négysávos összeköttetésekkel kapcsoljuk be a gyorsforgalmi hálózatba a ma még csak két sávon elérhető megyei jogú városokat – mondta Palkovics László, emlékeztetve arra, hogy a 2016-os Modern Városok Program megállapodásban a kormány vállalta az északi elkerülő továbbvezetését az M5-ös autópályáig (2015 nyarára már elkészült az első, 10,3 kilométeres szakasz a 44-es úttól az 5-ös főútig).

- A megyeszékhely és a térség az elmúlt időszakban meghatározó szereplővé vált Magyarország ipari, és főleg export teljesítményében. Úgy illik, ha a közúti kapcsolatok számát és a szolgáltatás színvonalát a további megerősödést hasznosan támogatva növeljük – mondta Palkovics László. Hozzátette: előkészítés alatt áll az 52-es lakott területi szakaszának (az Izsáki útnak) a négysávossá bővítése, annak jelenleg a tervezési pályázata van folyamatban. 2019 nyarára befejeződhet a Barényi Béla út kivitelezése a déli iparterületen, zajlik az 54-es négysávosítása is, és előkészítés alatt van a 441-es út északi elkerülő és Nagykőrös közötti szakaszának felújítását célzó projekt is. Az útfejlesztésekkel új lendületet kaphat Kecskemét ipari, innovációs, felsőoktatási, idegenforgalmi és más területeken is – emelte ki a miniszter.

– Hosszabb távra előretekintve könnyen előfordulhat, hogy a Dunától keletre Kecskemét lesz az első hazai nagyváros, amely észak-déli és egyben kelet-nyugati irányú gyorsforgalmi kapcsolattal rendelkezik – jelentette ki Palkovics László.

Salacz László országgyűlési képviselő azt hangsúlyozta: egy út elkészítése mindig egy összefogás eredménye, a 445-ös a szép példája a város és a kormány együttműködésének. Mint mondta, Kecskemét az elmúlt tíz-tizenöt évben újra az aranykorát éli, az elkerülő út pedig tovább erősítheti a város és a régió versenyképességét. Zombor Gábor országgyűlési képviselő elmondta: régi álom volt a kecskemétieknek az elkerülő út, és sokáig nagyon hiányzott az ipari központtá váló megyeszékhely körüli gyűrű, de a 445-ös megépítésével újra nagyot léphet előre Kecskemét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában