SZABADSZÁLLÁS

2018.04.24. 20:00

A tanulást ösztönzik a szociális segítők Szabadszálláson

Szociális segítők felügyelik a hátrányos vagy többszörösen hátrányos roma ­tanulókat márciustól Szabadszálláson. A program legfontosabb célja, hogy ­tanulásra bírják, felzárkóztassák a gyermekeket.

Gulyás Sándor

Bóni Béla segíti, támogatja a gyermekeket a tanulásban

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Gulyás Sándor

Az igazolatlan hiányzások megszüntetése, a roma származású diákok tanulmányi eredményeinek javítása érdekében indítottak programot tavasszal a Szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskolában. A mintát a kiskunhalasi példa adta, ahol négy éve, Szűcs Csaba alpolgármester kezdeményezésére kezdte meg működését a szociális segítő hálózat – tudtuk meg dr. Báldy Zoltántól, Szabadszállás polgármesterétől.

Az utóbbi években jelentősen megváltozott az iskola tanulói összetétele, a gyermekek egy része nehezebben kezelhetővé vált. A magatartásproblémák leginkább a felsőbb osztályokban jelentkeztek, melyeket a pedagógusok már nem minden esetben tudtak önmaguk kezelni.

Bóni Béla segíti, támogatja a gyermekeket a tanulásban
Forrás: Petőfi Népe | Fotós: Gulyás Sándor

– A szülőkkel sok esetben szinte lehetetlenség volt felvenni a kapcsolatot, mivel be sem jöttek az intézménybe, a tanárok pedig a családlátogatások alkalmával nem érték otthon őket. Mondhatni, légüres tér alakult ki az iskola és a szülők között. Ezt a lyukat sikerült betömni a szociális segítő hálózat bevezetésével – mondta el érdeklődésünkre Vanyurné Lázár Erzsébet, az iskola igazgatója.

A szociális segítő hálózat valamennyi tagja roma származású, vezetőjük Bóni Béla nagy tiszteletnek örvend a településen.

– A szülők örömmel fogadták a kezdeményezést, mivel úgy látják, hogy segítségünk gyermekeik javát szolgálja. Vannak olyanok is, akik kifejezetten igénylik támogatásunkat. A gyermekek zöme már az első héten elfogadta jelenlétünket, természetesen akadtak olyanok is, akikből ellenérzést, dacot váltott ki a változás, de már velük is lassan szót értünk. A munkánk összetett, hiszen nemcsak arra figyelünk, hogy a gyermekek megjelenjenek az órákon, hanem arra is, hogy elhozták-e a megfelelő iskolai felszerelést, illetve aktív részesei legyenek a tanóráknak. A hiányosságokat a szülők tudtára adjuk, így is ösztönözve a diákokat a tanulásra – tudtuk meg Bóni Bélától.

A munkában a legnagyobb felelősség Bóni Bélára hárul, aki napi kapcsolatban van a szülőkkel. Reggelente a hiányzók családjait keresi fel, hogy megbizonyosodjon arról, jogos-e a diákok távolmaradása. Napközben a segítőkkel közösen felügyeli a tanórákat, illetve támogatja a gyermekeket a tanulásban.

– Az iskolával, az önkormányzattal és a családsegítővel együttműködve próbáljuk a gyermekeket visszaintegrálni az iskolába. Igaz, hogy még az elején járunk, de már az elmúlt másfél hónapban is sikerült eredményeket felmutatnunk. A notórius iskolakerülők nagy része ugyanis visszaszokott az iskolába – emelte ki a szociális segítő hálózat koordinátora.

A program bevezetése óta sokkal nyugodtabb a légkör az iskolában, az órákon megszűntek a magatartási problémák. A segítők jelenléte ösztönzőleg hat rájuk, aktívabbak és jobban odafigyelnek a tanárokra.

– A legfontosabb cél, hogy a hátrányos vagy többszörösen hátrányos roma tanulók közül minél többen fejezzék be az általános iskolát, lehetőséget kapva arra, hogy szakmát tanuljanak, hasznos tagjaivá válva így társadalmunknak. A gyermekek legtöbbje képes is rá, de mivel otthonról nem kapnak megfelelő támogatást, nincs motiváció, nincsenek elvárások, nagyon sokan lemorzsolódnak – fogalmazott Vanyúrné Lázár Erzsébet, aki hozzátette: Reméli, a program a következő tanévben is folytatódik, és a szülőket is sikerül átformálni, szembesíteni azzal a ténnyel, hogy nekik is van kötelezettségük és felelősségük gyerekeik jövőjének alakulásában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában