Kecskemét

2018.08.17. 18:18

A szegények is megünnepelték az új kenyeret

A Szegények kenyere ünnep pénteken meghitt hangulatban zajlott le a kecskeméti Wojtyla Barátság Központnál. A ceremónia része volt az Örök Élet Kenyere elnevezésű szobor megkoszorúzása és az idei kenyér megszentelése.

Sebestyén Hajnalka

A népkonyhaként is működő Wojtyla Barátság Központ sorsközösségének a legnagyobb ünnepe a Szegények Kenyere ünnep, melyet az épület előtti téren, az egy éve felavatott – keresztet és kenyeret is magában foglaló – Örök Élet Kenyere szobornál tartottak meg. Az ünnepségen Farkas Pál, a Wojtyla munkatársa köszöntötte a megjelenteket. A szobrot elsőként megkoszorúzta az önkormányzat nevében Lévai Jánosné önkormányzati képviselő, az egyházügyi munkacsoport vezetője. A műkertvárosi Assisi Szent Ferenc kápolna hívőközössége nevében Fekete László gondnok és a hívők helyezték el a koszorút. A keceli Pintér Művek képviseletében Pintér Józsefné és Pintérné Farkas Csilla rótta le tiszteletét, majd a wojtylás sorközösségtől Farkas P. József alapító és két gondozott.

Az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünk alkalmából Lévai Jánosné mondott beszédet.

Az ünnepség további részében Sirkó László, a Katona József Színház színművésze és Szabó Sándor tárogatóművész közös műsorral emelte a meghitt hangulatot. Végül Harbula István, a Barátok templomának káplánja celebrálta le a kenyérszentelést. Miután megszentelte a nemzeti színű szalaggal átkötött újkenyeret, felvágta és szétosztotta a wojtylás sorsközösség tagjai és a vendégek között.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában