kecskemét

2018.06.21. 20:00

A környezet szeretetét tanulják Ágnestől a gyerekek

Halasi Ágnes óvodapedagógus két országos elismerést is átvehetett az elmúlt időszakban a környezettudatos szemléletre nevelésért és az erdei iskolák népszerűsítéséért. A szakember ma már nyugdíjas, de a Hírös Agóra berkein belül jelenleg is több környezetvédelmi és erdei iskolás programot vezet.

Sebestyén Hajnalka

Halasi Ágnes

Forrás: Petőfi Népe

Halasi Ágnes nyugalmazott óvodavezető a napokban részesült – dr. Nagy István agrárminisztertől – Miniszteri Elismerő Oklevélben. A díjat a környezetvédelmi világnap és pedagógusnap alkalmából az Agrárminisztériumban megrendezett ünnepségen vette át. Az országos rangú elismerést több mint három évtizedes óvodapedagógusi munkájáért, két évtizeden át a környezettudatos szemléletre nevelés területén elért eredményeiért, a Kecskeméti Ifjúság Úti óvoda, mint Zöld Óvoda Bázisintézmény vezetőjeként végzett kiemelkedő tevékenységéért érdemelte ki.

Halasi Ágnest azonban nemcsak az Ifjúsági úti ovisok és szüleik ismerik, hiszen a Hírös Agóra külső munkatársa. Elsősorban az intézményhez tartozó ifjúsági otthonban tevékenykedik, zöldfoglalkozásokat tart, táborokat és erdei iskolákat vezet. Ebben a tanévben a gyerekek a Zöld Kuckó természetismereti foglalkozásokon találkozhattak vele, emellett most a szünidőben táboroztat és erdei iskolába várja a fiatalokat Parádon, az ifjúsági otthon táborhelyén.

Halasi Ágnes a Miniszteri Elismerő Oklevél mellett májusban Lehoczky János Emlékérmet is kapott. A díjat az Erdei Iskola Egyesület azoknak a tagoknak adományozza, akik sokat tesznek az erdei iskolázás, erdei óvodázás hagyományainak az ápolásáért, és környezetvédelmi tevékenységük, az ifjúság fenntarthatóságra, élhetőbb életre nevelése terén végzett munkásságuk mindenki számára példaértékű.

Méltatásából kiderült: Halasi Ágnes 32 évet dolgozott óvodapedagógusként, és a kezdetektől fontos volt számára a környezetvédelem, a fenntarthatóságra nevelés óvodai munkájában és a mindennapokban egyaránt. Szülei példaértékű harmóniában éltek a természettel, és ennek tiszteletére, szeretetére nevelték szentkirályi otthonukban, falusi környe­zetben.

Mindig nyitott volt az új pedagógiai módszerekre, kihívásokra. A Körlánc környezeti nevelési óvodai programmal megismerkedve, ennek lelkes híve lett. Ekkor váltott munkahelyet, hogy ott dolgozhasson, ahol ezt a programot kipróbálták, melynek továbbfejlesztésében oroszlánrészt vállalt. Kecskeméten, az Ifjúság Úti Óvodában kezdetben óvónőként, majd óvodavezető-helyettesként és később vezetőként nyugdíjig itt tevékenykedett. A napi gyakorlat mellett tudását széles körben megosztotta, és teszi ezt mind a mai napig.

Sokat tett azért, hogy az Ifjúság Úti Óvoda Kecskemét első Zöld Óvodája lett 2006-ban, mely ma már Örökös Zöld óvoda, 2009-től még Zöld óvoda Bázisintézményi feladatokat is ellát.

– Nagy öröm és meglepetés volt számomra mindkét díj. A legnagyobb elismerés azonban az számomra, hogy a munkámnak van eredménye. A kilencvenes évek elején, amikor az amerikai gyakorlatokat bevezettük, mindenki nagyon nyitottan fogadta az új környezettudatos nevelést. A gyerekek szokásává tettük, beépítettük a mindennapjaikba a környezettudatos gondolkodást. Nem erőltettünk semmit, ők maguk ismerték fel ezek fontosságát. A szülők is büszkén mesélték, mi mindenre rávették őket a kicsik, hogyan váltak ezáltal ők is környezettudatossá – elevenítette fel emlékeit Halasi Ágnes.

Halasi Ágnes az Ifjúsági otthonban, a Zöld Kuckó előtt
Fotó: Petőfi Népe

Vár Parád

A szakember sokat tesz az erdei óvoda és erdei iskola mozgalom kiterjesztéséért, népszerűsítéséért, minőségi fejlesztéséért. Kecskemét város 2005 óta Parádfürdőn üzemeltet minősített programokkal erdei iskolát és ifjúsági tábort. A programok kidolgozásában meg az év közbeni és nyári lebonyolításában aktívan részt vesz. Ezen a nyáron is gyerekek sokaságát fogadja majd Parádon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában