2025.07.05. 20:08
Álmunkban is megüthet a guta, halálos lehet a nyári forróság
A tűző napon, az autóban, de akár otthon, a lakásban is megtörténhet a baj a forró napokon. Mutatjuk, mi a hőguta, hogyan előzheti meg és mit tehet ellene.
A júliusi forróság továbbra is tombol, idén nyáron már többedjére adtak ki a hatóságok hőségriasztást, amit ráadásul ezen héten is meghosszabbítottak július 7-ig. Ez nem csupán a produktivitást és a közérzetet befolyásolja, akár életveszélyes is lehet. Sokan pár perc kint töltött idő után mondják, hogy majd megüti a guta őket, valójában nem is tudva, mit takar ez pontosan. Utánajártunk, mit jelent a hőguta, hogyan védekezzen ellene és mi a teendő, ha beüt a baj.

Fotó: Shutterstock.com / Illusztráció
Mi a hőguta és miért veszélyes?
A hőguta az az állapot, amikor a test hőmérséklete 39,5 fok felé emelkedik és a megemelkedett maghőmérséklet mellett leáll a verejtékezés. A tünetei között erős bőrpír és az erek kiduzzadása is jellemző. A testnek ez a fajta túlhevülése
- fejfájással,
- hányingerrel és szédüléssel jár,
- ha nincs kezelve súlyosabb esetben halálhoz is vezethet.
Sokan vannak veszélyben
Elsősorban az időseket fontos megemlíteni, hiszen a hőháztartás az ő korukban gyakran nem működik megfelelően. Kisgyermekeknél és csecsemőknél hasonló a helyzet, ráadásul ők nem is tudják úgy lekommunikálni a problémáikat, mint egy felnőtt. Krónikus betegséggel élők, szív-, légzőszervi, vesebetegek, cukorbetegek esetén szintén nagyobb a kockázat.
Álmunkban is érhet baj
A tűző napon töltött hosszú idő már önmagában a leégés és kiszáradás miatt sem ajánlott, ez az egyik fő okozója a hőgutának. Ha muszáj huzamosabb időt a szabadban töltenie, hordjon kalapot vagy locsolja be a haját amilyen gyakran tudja. Azokban az autókban, ahol nincs klíma beszerelve, könnyen 60 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet, ezért csak akkor menjen kocsival bárhova, ha feltétlen szükséges, előtte pedig jól szellőztessen ki. Kevésbé jellemző, de szintén előfordulhat, hogy álmában találja meg az embert a probléma. A forró nyári estéken ugyanis, bár a nap lemegy, a levegő akár hajnalig sem hűl le. Ha alvás közben véletlen betakarja magát, akár álmában is megütheti a guta, ezért érdemes a vastag takarókat a padlásra elrakni és csupán vékony lepedővel takarózni.
Mit tegyen, ha valakit megüt a guta?
Mivel magas hőmérsékleten a test fehérjéi elkezdenek kicsapódni, visszafordíthatatlan károk is keletkezhetnek, ha nincs vagy későn van kezelve. Hőguta esetén azonnal orvos értesítendő. Amíg a mentők kiérkeznek, a beteget azonnal árnyékba vagy hűvös helyre kell helyezni, ha lehet hideg vízzel borogatni. A folyadékpótlás szintén kritikus fontosságú, izotóniás ital vagy enyhén sós víz a leghatásosabb.