Közlemény

2025.06.23. 19:32

A forróság miatt vizet osztanak az utasoknak, itt juthat frissítőhöz

A hőségriasztás alatti utazásba egy dolog rondíthat bele igazán, ha nincs vagy elfogy az innivaló útközben. Keddtől ezért vizet osztanak a nagyobb állomásokon.

A folyadék pótlása a forróság beköszöntével nem opció, egyszerűen szükséges, akár otthon, akár épp úton van. Június 24-26-ig harmadfokú hőségriasztás lesz érvényben az egész ország területén, ezért az utasoknak díjmentesen vizet osztanak a busz- és vasútállomásokon ez idő alatt – jelentette be közleményében a MÁV.

vizet osztanak, állomás, MÁV,
Vizet osztanak a busz- és vasútállomásokon keddtől
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Aki vonattal közlekedne, az a palackozott vizet a budapesti főpályaudvarokon a peronoknál, és a nagyobb vidéki vasútállomásokon az utascentrumnál és az ügyfélszolgálatokon, pénztáraknál veheti át. Aki pedig inkább a buszokat választja, azok Népliget és Kelenföld autóbusz-állomásain, valamint a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain, továbbá a HÉV négy főbb végállomásán kaphatnak egy kis frissítőt. Kecskeméten a busz- és vonatállomáson egyaránt igénybe vehető a szolgáltatás. 

A vizes palackokhoz naponta 10 és 17 óra között lehet hozzájutni a készlet erejéig, illetve amíg a riasztás él. Átvételkor csupán az érvényes menetjegyet vagy bérletet kell bemutatni. A MÁV-csoport ezen felül arra hívja fel a lakosság figyelmét, bárhova is indulnak, vigyenek magukkal elegendő innivalót.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában