Közlekedés

2025.06.19. 11:30

Vágányzár, pótlóbusz, új menetrend: utazási kisokos a nagy változást hozó vasútfelújításhoz

Szombattól nagy változások jönnek vármegyénket is érintő vasúti közlekedésben. Június 21-től július 5-ig a lajosmizsei vonalon fontos pályakarbantartási munkákat végeznek el a MÁV-csoport szakemberei, emiatt változik a menetrend.

A lajosmizsei vonalon utazóknak a MÁV közleménye alapján összeszedtük, hogyan és mivel tudnak közlekedni a következő két hétben. A korlátozás ideje alatt a vonatok helyett több helyen pótlóbuszok közlekednek, de a vasútvonal által érintett települések helyközi buszjáratokkal átszállás nélkül is elérhetők a fővárosból.

lajosmizsei vonal, menetrend, vasút
A lajosmizsei vonalon utazóknak összeszedtük, hogyan és mivel tudnak közlekedni a következő két hétben
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

Nagy volumenű munkálatokat végeznek el

A MÁV szakemberei a munkálatok keretében felújítják az Inárcs-Kakucs állomáson lévő Vasút utcai átjárót, karbantartják Pestszentimrén az Eke utcai átjárót, kicserélnek 120 méter sínt, két kilométeren javítják a sínek illesztéseit, 6 vasúti kocsinyi zúzottkövet pótolnak, kilenc kilométeren pedig nagygépes vágányszabályozást, valamint váltókarbantartást és vasúti pálya melletti bokorirtást végeznek.

Menetrendi változások a lajosmizsei vonalat érintően

Az S21-es és Z21-es vonatok csak Dabas–Lajosmizse között közlekednek a megszokott alapmenetrend szerint. Táborfalva, illetve Lajosmizse és Kecskemét között közlekedő S210-es személyvonatok szintén a megszokott alapmenetrend szerint közlekednek.

Napközbeni változások a menetrendben

Íme a vonatoknál bevezetett változások a munkálatokhoz kapcsolódóan.

  • Nyugati pályaudvar és Kőbánya-Kispest között: A Z50-es, S50-es vonatokat javasoljuk, de az InterCity, InterRégió vonatok vagy az M3-as metró is igénybe vehető.
  • Kőbánya-Kispest–Dabas között: Z21-es jelzésű, gyorsjáratú pótlóbuszok közlekednek, melyek csak az alábbi megállókban állnak meg: Kőbánya-Kispest (KÖKI terminál); Ócsa vasútállomás; Inárcs, Kakucsi elágazás; Dabas, vasútállomás
  • Gyál és Ócsa között: a gyorsjáratú pótlóbuszokhoz Gyálon Ócsáig közlekedő S21-es pótlóbusz csatlakozik, amely az alábbi megállókat érinti: Gyál, Bocskai István utca / Kőrösi út; Felsőpakony vasútállomás (ideiglenes megállóhely); Ócsa vasútállomás
  • Gyál, Gyál felső, Pestszentimre, Pestszentimre felső: Napközben BKK járatokkal érhetők el: 84E, 89E, 94E, 254E, 294E buszokkal, melyeken a vonatjegyek is érvényesek. Gyál, Bocskai István utca / Kőrösi út megállóhely átszállási pont a Gyál és Ócsa között közlekedő S21-es pótlóbuszokra.
  • Kispest vasútállomás: Napközben BKK járatokkal érhető el: a 93-as és 93A buszokkal, a 42-es és 50-es villamossal, melyeken a vonatjegyek is érvényesek.

Hajnali, késő esti változások

Több járatot is érintenek a munkálatok a hajnali, késő esti időszakban az alábbi menetrend változásra kell számítani.

  • Kőbánya-Kispest–Dabas között mindenhol megálló S21-es pótlóbuszok közlekednek.
  • A Nyugati pályaudvarról munkanapokon 3:35-kor S21-es vonat (2910) indul Kőbánya-Kispestre, ahonnan 4 órakor minden állomáson és megállóhelyen megálló S21-es pótlóbusz indul Dabasra. Dabastól a megszokott menetrend szerint közlekedik tovább az S21-es vonat Lajosmizséig.
  • Kőbánya-Kispestről 23:11-kor, valamint 0:11-kor minden állomáson és megállóhelyen megálló S21-es pótlóbusz indul Dabasra.
  • Dabasról hajnalban 2:52-kor, este 21:23-kor S21-es pótlóbusz indul Kőbánya-Kispestre, mely minden állomáson és megállóhelyen megáll.
  • Kőbánya-Kispestről 23:02-kor S21-es vonat indul a Nyugati pályaudvarra.

Pótlóbuszok is közlekednek

A Kőbánya-Kispest és Dabas között közlekedő S21-es pótlóbuszok az alábbi megállókban állnak meg: Kőbánya-Kispest (KÖKI terminál); Kispest vasútállomás; Pestszentimre felső vasútállomás; Pestszentimre vasútállomás (Nagykőrösi út); Gyál felső vasútállomás; Gyál, Bocskai István utca / Kőrösi út; Gyál vasútállomás bekötő út (ideiglenes megállóhely); Felsőpakony vasútállomás (ideiglenes megállóhely); Ócsa vasútállomás; Inárcs, Kakucsi elágazás; Dabas vasútállomás.

Vonat helyett a busz is jó választás

Alternatív eljutási lehetőségekre is felhívja a figyelmet a MÁV. A Volán buszjárataival a térség településeiről a fővárosba több busz is közlekedik.

  • 16-os buszok: Kecskemét–Lajosmizse–Felsőlajos–Táborfalva–Örkény–Dabas és Budapest, Népliget között munkanapokon egyenlőtlen követéssel, délutáni csúcsidőszakban pedig óránként, kétóránként közlekednek a buszok. Hétvégén napi három járat közlekedik.
  • 625-ös buszok: Kecskemét–Lajosmizse–Felsőlajos–Táborfalva–Örkény–Hernád és Budapest, Népliget között munkanapokon óránként, délután Budapest felől pedig félóránként járnak. Hétvégén kétóránként indulnak.
  • 626, 627, 628, 629-es buszok: Dabas és Budapest, Népliget között munkanapokon kiemelt csúcsidőszaki órákban és irányokban negyed-, illetve félóránként, egyéb időszakokban óránként indulnak. Hétvégén óránként közlekednek.
  • 607, 608-as buszok: Kakucs–Inárcs és Budapest, Népliget között munkanapokon a kiemelt csúcsidőszaki órákban és irányokban félóránként, egyéb időszakokban pedig másfél óránként járnak. Hétvégén 2,5 óránként indulnak.
  • 635, 636, 637-es buszok: Ócsa és Budapest, Népliget között munkanapokon a kiemelt csúcsforgalmi időszakokban és irányokban óránként, egyéb időszakokban kétóránként közlekednek. Hétvégén 3 óránként járnak.
  • 578-as buszok: Gyál és Kőbánya-Kispest között munkanapokon jellemzően óránként követik egymást a buszok. Hétvégén napi három járat közlekedik.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában