Veszélyben a tavasz hírnökei, pozitív beavatkozás nélkül kiürülhetnek a gólyafészkek – videóval

A fehér gólyák visszatérése minden évben reményteli pillanat a természetkedvelők számára, hiszen a magasban lévő fészkek az új élet ígéretét hordozzák. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb. Egy-egy gólyafészekben nem minden tojás kel ki, és sajnos nem minden fióka éli túl az első heteket. A tavasz hírnökeinek szaporodásának kevéssé ismert hátteréről, valamint a záptojás veszélyeiről Márton Vlad András ornitológus, a BirdMania – Madárpark és Természetvédelmi Mentőközpont elnöke osztotta meg tapasztalatait.

Nem minden tojás élő

A gólyafészekben gyakran maradnak olyan tojások, amelyek sosem kelnek ki. Ezek egy része úgynevezett „nem kötött” tojás, vagyis eleve nem tartalmaz fejlődő embriót. Ez leginkább akkor fordul elő, amikor a tojó túl korán rak tojásokat, például még azelőtt, hogy a hím hazaérkezne a vonulásból.

A 2025-ös tavaszon ez sajnos több helyen is előfordult. A balkáni régiót sújtó fagyok miatt a hím és a tojó több hetes eltéréssel érkezett meg, így a szaporodási időzítés szétcsúszott. Mivel a gólyáknál évente csak egyszer történik ovuláció, ha a pár nem találkozik időben, a lerakott tojások egy része már eleve üres marad. Ezeket a madarak gyakran felismerik, hiszen a fejlődő fiókák a kelés előtti napokban már csipogással kommunikálnak a külvilággal. Az üres, „néma” tojásokat rendszerint eltávolítják a fészekből.

A záptojás: láthatatlan veszély a gólyafészekben

Más a helyzet, ha a tojásban megindul az embrionális fejlődés, de az valamilyen okból félbeszakad. Az elhalt embrió bomlásnak indul a tojás belsejében, miközben gázok képződnek. A meleg napfény és a kotlási hőmérséklet hatására ezek a záptojások felrobbanhatnak.

Ez nemcsak kellemetlen, de veszélyes is lehet. Előfordult már olyan eset, amikor a fiókák beleettek a tartalmába, ami súlyos mérgezést okozott, emiatt pedig elpusztultak. A záptojás tehát nemcsak meddő, hanem akár halálos veszélyt is hordozhat egy fészekalj számára.

A kócséri gólyafészek élő kamerás közvetítésében például idén négy tojás volt megfigyelhető, de csak három kelt ki. A negyedik tojás feltehetően vagy terméketlen volt, vagy megrepedt, beszáradt, mert ha valóban záptojás lett volna, valószínűleg már fel is robbant volna a fészekben. Ez is jól mutatja, mennyire sokféle ok állhat amögött, hogy egy tojásból nem bújik elő fióka.

Kevés élelem, kevesebb fióka

A gólyák évente jellemzően öt tojást raknak, és mindegyiket kiköltik. A gondoskodás azonban már nem ennyire automatikus. A fiókák közül csak azok maradnak életben, akiket a szülők el tudnak látni elegendő táplálékkal. Amikor kevés az élelem, a gólyák a legkisebbtől kezdve hagyják elpusztulni a fiókákat, ez a természetes szelekció egyik kegyetlen, de szükségszerű formája. 

Sőt, az sem ritka, hogy megeszi saját fiókáját a gólya, ahogy történt ez Solton is. A filialis kannibalizmusnak nevezett jelenség olyankor fordul elő – leginkább halaknál és számos nagy madárnál, mint amilyen a fehér és a fekete gólya is – amikor az utód gyenge, beteg, életképtelen vagy elpusztult.

Az élelemhiány hátterében pedig gyakran az emberi tevékenység áll. A mezőgazdasági területeken alkalmazott vegyszerek, a túlzott permetezés és a tartós szárazság miatt a gólyák elsődleges táplálékforrásai – például a békák és azok ebihalai – drámaian megfogyatkoztak.

A kicsi fiókák számára az apró, könnyen lenyelhető ebihalak különösen fontos táplálékot jelentenek. Ha ezek eltűnnek a pocsolyákból és vizes élőhelyekről, akkor a fiatal madarak fejlődése is veszélybe kerül.

A „nem beavatkozás” ma már nem működik

Ma már egyre több gólyafészek figyelhető meg élő közvetítéseken keresztül, így a laikusok is betekintést nyerhetnek a fészkek életébe. Ugyanakkor sokáig elfogadott volt az a szemlélet, hogy ezekbe a természetes folyamatokba nem szabad beavatkozni, ez azonban mára nem minden helyzetben tartható.

A természet rendje mára súlyosan felborult. A klímaváltozás, a mezőgazdasági vegyszerek, a táplálékhiány, az orvvadászat, a rágcsálóirtó szerek, az áramütések és a gázolások együttes hatása olyan mértékű, hogy sok helyen erkölcsi kötelességgé vált a pozitív beavatkozás. Itatók kihelyezése, alternatív etetőhelyek biztosítása, vagy a lemaradó fiókák mentése olyan lépések, amelyekkel ellensúlyozhatjuk az emberi hatásokat.

Bár ez rengeteg munkát és elkötelezettséget igényel, szakemberek és önkéntesek egyre többen vallják: a segítség ma már nem kivétel, hanem szükségszerűség. Mert ha nem teszünk semmit, eljöhet a nap, amikor már nem lesz kit megfigyelni a fészkekben.