Döntés

2025.06.18. 17:13

Minden nyugdíjast érint a kormány friss bejelentése, kiderült az is, mikor érkezik a postás

A kormány újabb lépést tett az idősek támogatására. Az élelmiszer-utalvány célja, hogy könnyebbé tegye a nyugdíjasok mindennapjait a megemelkedett árak mellett. A döntés mögött meghallgatott vélemények és társadalmi visszajelzések állnak, most pedig az is kiderült, mikor érkezik a segítség.

Mint arról korábban beszámoltuk, a kormány döntése szerint a nyugdíjasok 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványban részesülnek – jelentette be Zsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára május végén egy, a közösségi médiában közzétett videóban

élelmiszer-utalvány, nyugdíjas, kormányinfó
A kormány döntése szerint a nyugdíjasok 30 ezer forint értékű élelmiszer-utalványban részesülnek
Fotó: MTI / Kocsis Zoltán

Társadalmi egyeztetések, visszajelzések

Gulyás Gergely elmondása szerint a kormány minden eszközzel fellép az indokolatlan áremelések ellen, és az árréscsökkentés mellett külön támogatással segíti az időseket.

Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni 

– fogalmazott korábban az államtitkár. Hozzátette: a nyugdíjasok több címletből álló, papíralapú utalványt kapnak, melynek kézbesítése ősz folyamán zajlik majd.

Gulyás Gergely elárulta, mikor érkeznek az élelmiszer-utalványok

Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a szerdai kormányinfón közölte, a nyugdíjasok számára biztosított 30 ezer forintos élelmiszer-utalványokat hat héten keresztül postázzák majd, a kézbesítés legkésőbb szeptember elején kezdődik. 

Hangsúlyozta, hogy arra törekednek, minél többféle termékre felhasználható legyen az utalvány – tudomása szerint az élelmiszerboltok kínálatának nagy részére érvényes lesz.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában