2025.06.05. 06:20
Adománygyűjtést indítottak az erdélyi árvízkárosultak megsegítésére, így segíthetsz
Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét város polgármestere volt a Rádió 1 Gong vendége, aki először a vármegyeszékhely gazdasági helyzetéről beszélt. Majd rátért arra, hogy az erdélyi – sóvidéki – árvízkárosultak számára gyűjtenek a városban. Nagyborosnyó megsegítéséért kell összefognia a város közösségének.
Mielőtt az árvízkárosultak megsegítésének részleteiről mesélt volna Szemereyné Pataki Klaudia, előtte a múlt heti közgyűlés zárszámadással kapcsolatos pontjáról beszélt. Mint az önkormányzati ülésen is elhangzott, jól sáfárkodott Kecskemét a rá bízott összegekkel.

Forrás: Szemereyné Pataki Klaudia Facebook-oldala
Keményen megdolgoznak minden bevételért
A tavalyi büdzsémérleg főösszege meghaladta a 234 milliárd forintot. A szociális feladatoktól kezdve a városüzemeltetésen át egészen a kulturális feladatokig nagyon széles annak tárháza, amire forrást, lehetőséget, kompetenciát kellett biztosítani és jól kellett elosztani ezt az összeget, mondta a polgármester. Közben emellett a város vagyonát is gyarapították. – A vagyoni értékek évről évre növekednek, tehát a sáfárkodás szó helytálló, amelyet még Katona József hozott be a köztudatba, aki városunk szülötte volt – mondta Szemereyné dr. Pataki Klaudia.
Majd a politikus hozzátette: ha megnézzük az zárszámadásnak a bevételi oldalát, akkor nagyon sok olyan összetevő van, amely nem csak úgy magától jön, keményen meg kell dolgozni érte, ahogy teszi ezt egy üzleti vállalkozás is. Az állami támogatásból kapott központi normatíva a felére sem elég a városüzemeltetéshez szükséges kötelező feladatok ellátásra. Emellett sok önként vállalt feladata van a településnek. A helyi iparűzési adó és a helyi adóbevételek, illetve egyéb vállalkozási bevételek a támogatási lehetőségek – amelyeket folyamatosan monitoroznak –, a pályázati erőforrások azonnal becsatornázódnak a város költségvetésébe. Ahol csak lehet, nem is gondolkodnak azon, hogy ez most igazából kell vagy nem, hanem egyszerűen nem hagyják elszalasztani a különböző plusz bevételi lehetőségeket. Ha az adóbevételt vesszük, akkor az tapasztalható, hogy az összeg évről évre növekszik. – Tavaly átlagosan 8 százalékkal emelkedett a helyi adóbevételünk– hangsúlyozta a város első embere.
Vonzó úti cél lett Kecskemét
Ezt követően Szemereyné dr. Pataki Klaudia rátért a város idegenforgalmára. Mint mondta, szépen alakul a település innét származó bevétele. Megjegyezte az üzleti turizmus jelentős, de a hétvégi klasszikus látogató turizmus is elég népszerűvé vált. Tapasztalható, hogy a hosszú hétvégékben most már Kecskemét is egy keresett úti céllá vált. Ezt egy fontos minőségi változással lehetett elérni. – A kulturális fesztiválokon ugyanis az országos és a nemzetközi hírű előadók ingyenesen lépnek fel nálunk – mondta a polgármester.
– Szeretném hangsúlyozni, hogy érdemes mérlegelni a dolgokat, mi a fontosabb: két kátyút még be kellene tömni a városban, vagy pedig meghívjuk-e Ákost koncertezni ingyenesen, amelyen 9000 ember abszolút jól érzi magát és szórakozik a város főterén. De ide lehet sorolni éppen a pünkösdi hétvégéhez kötődő újabb előadás-sorozatokat és a neves művészeket is. Azaz érdemes mérlegelni ezeket a dolgokat. Azt gondolom, hogy ez is az életünk része. Idetartozik még a Nyitott Városháza program, egy új különleges kulturális program lehetőség a város életében – mondta a város vezetője.
Majd így folytatta: mindenki rácsodálkozik, amikor meglátja a városházánkat, amely egy kastélyhoz hasonlítható. – Ezért is fontos, hogy élő közösségi programokat, kiállításokat rendezzünk ebben a gyönyörű szép épületben. Él az épület, ez látszik, nagyon sokan bérbe veszik, konferenciákat rendeznek itt, vendéglátó eseményekkel kötött egyéb eseménysorozatokat tartanak. Mi pedig egy új elemet valósítottunk meg a város életében, mégpedig a városháza megújításához, a nyitásához kötődően most már harmadik alkalommal szervezzük meg a Nyitott Városháza programsorozatot – mondta Szemereyné Pataki Klaudia.
Árvízkárosultak számára gyűjtenek Kecskeméten
Ezt követően a polgármester rátért az erdélyi árvíz nyomán kialakult helyzetre. Május végén elárasztotta a víz a parajdi sóbányát, de a környék több településén élők is veszélybe kerültek a hatalmas vízmennyiség miatt.
A Máltai Szeretetszolgálattal közösen a város fölvette a Kovászna megyei önkormányzattal a kapcsolatot. Mint mondta, megtárgyalta az alpolgármesterekkel, hogy a város gyűjtést rendez a sóvidéki természeti katasztrófa károsultjainak a megsegítésére. A Kovászna megyei önkormányzattól azt a tájékoztatást kapták, hogy Nagyborosnyó falut lehetne megsegíteni.
– Ez egy kis település, ahol 110 háztartás teljesen szinte elúszott az árvíz során, és mintegy 125 gyermek van, akik az otthonukat elvesztették, ezért oda szeretnénk célzott támogatást eljuttatni. Ezek lehetnek tartós élelmiszer, háztartási eszközök amelyeket tisztításra és tisztálkodásra lehet felhasználni. A Kecskeméti Városi Szociális Közalapítvány számlájára is lehet pénzt utalni megjelölve a célt, hogy az erdélyi falu támogatására kívánja a támogató a segítséget eljuttatni – mondta a polgármester, aki hozzátette, hogy a segítők már 600 ezer forintot utaltak át a közalapítvány számlájára.
A Kecskeméti Városi Szociális Közalapítvány bankszámlaszáma: 11732002-20322144-00000000.
Baon podcast
- Bács-Kiskun egyik strandján is megjelent a kék alga, mutatjuk, miért veszélyes
- Megvannak a laborvizsgálatok, ezeket a szabadstrandokat biztonsággal használhatjuk a nyáron
- A klímaváltozás nyomában egyre pusztítóbb viharok jöhetnek
- A polgármester bejelentette a nyári fesztiválok dátumát, nem kell messzire utazni a remek programokért
- Növekszik a bejelentések száma, akár ötmilliós is lehet a bírság a parlagfű miatt