Kecskemét

2025.05.19. 15:56

Hetven év után szállították haza a legendás kapitány hamvait Costa Ricából – galériával

Katonai tiszteletadás mellett érkezett meg a kecskeméti repülőbázisra hétfőn a hetven éve elhunyt Wulff Olaf Richárd és a felesége, Losonczy Edina hamvait szállító repülőgép.

A magyar folyami hadihajózás legendás alakja, Wulff Olaf Richárd és felesége, Losonczy Edina hamvait Costa Ricából hozták haza a Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár kecskeméti bázisára  – írja az MTI.

Wulff Olaf Richárd, Losonczy Edina, repülőbázis, Kecskemét
Katonai tiszteletadás mellett érkezett meg a kecskeméti repülőbázisra Wulff Olaf Richárd és a felesége, Losonczy Edina hamvait szállító repülőgép
Fotó: Bús Csaba

Új fegyvernemet teremtett

Az MTI-nek nyilatkozva Maruzs Roland alezredes, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum megbízott parancsnoka úgy emlékezett: Wulff Olaf Richárd vezérfőkapitány a fiumei Haditengerészeti Akadémia elvégzését követően az Osztrák–Magyar Monarchia haditengerészetének tisztjeként szolgálta hazáját.

– Hőssé vált az első világháborúban – emlékeztetett Maruzs Roland alezredes, hozzátéve: haditettei elismeréseként megkapta a Mária Terézia Katonai Rend lovagkeresztjét, az Osztrák–Magyar Monarchia legmagasabb katonai kitüntetését. A világháború lezárulta után a Magyar Királyi Folyamőrség első vezetőjeként új fegyvernemet teremtett, ezzel alapvetően formálva a magyar katonai hajózás történetét.

A norvég származású főtiszt életútjáról Maruzs Roland alezredes elmondta: Wulff Olaf Richárd idővel teljesen magyar öntudatú katonatisztté vált, és egész életében a magyar hazát szolgálta. A második világháború idején elhagyta Magyarországot, és feleségével, Losonczy Edinával együtt Costa Ricában telepedett le, ahol 1955 júniusában hunyt el.

Tizenkét előkészület

Maruzs Roland kiemelte: a Honvédelmi Minisztérium kezdeményezésére, tizenkét éven át tartó előkészítő munkát követően kerülhetett sor Wulff Olaf Richárd hamvainak hazaszállítására. A vezérfőkapitány és felesége földi maradványait teljes katonai tiszteletadás mellett a Fiumei úti Nemzeti Sírkert 52. parcellájában helyezik végső nyugalomra.

A kecskeméti repülőbázisra a házaspár hamvait dédunokájuk és családjuk kísérte el, ezzel is jelképezve a történelmi és személyes összetartozást.

Nánai László Endre evangélikus tábori lelkész megemlékezésében úgy fogalmazott: az, hogy valaki hetven év után egy távoli, idegen földből térhet vissza hazájába, nemcsak a család számára jelent ajándékot és az egész nemzetnek okot a büszkeségre, hanem „Isten gondviselő szeretetének kivételesen szép példája is.”

 

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában