Baon podcast

2025.05.02. 11:14

Nagy durranással készül a Kecskeméti Nemzeti Színház, magyar slágerek szólalnak meg a teátrumban

Művészeti vezető, színész és rendező. Kovács Lehel színművész mindhárom szerepben meghatározó a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban. Az idei évadról, a jövő évi darabokról és egy kis kulisszatitkokról mesélt a neves művész a Rádió 1 Gong Téma műsorában.

Kovács Lehel művészeti vezető a beszélgetés elején a még jelenleg is zajló évadba adott betekintést, majd ismertette a 2025/26-os évadot. Mesélt a nagyszínházban bemutatandó Made in Hungaria musicalről is, melyhez már korábbról is erősen kötődik a nagy sikerű film kapcsán.

Kovács Lehel, Kecskemét, színház
Kovács Lehel színművész mindhárom szerepben meghatározó a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban
Fotó: Rádió 1 Gong

Egyre többen járnak színházba

Ebben a 2024/25-ös évadban már több mint 300 előadást láthatott a közönség, a nézőszám pedig 100 ezer körüli. Az évad nagyon mozgalmas, kívülről látva és belülről megélve is. Kovács Lehel elmondta: egymást érik a bemutatók, sok a munka, mindezt a betegségek, az emiatt eszközölt beugrások tovább nehezítik. Ahogyan a mondás tartja „The show must go on”, azaz A shownak mennie kell, de így az évad felé, néha már elég fárasztó, húzós, ugyanakkor az a szeretet és az a kíváncsiság, amivel a nézők elhalmozzák őket, mindent kárpótol. Évről-évre több bérletet ad el a színház, egyre több nézőt képes szórakoztatni, ámulatba ejteni, s ez nagyon biztató a jövőre nézve.

A színészet örök, de most kicsit háttérbe szorult

Kovács Lehel nemcsak művészeti vezető, és színész, hanem rendez is darabokat. Az idei évadban Szép Ernő Lila ákác darabját vitte színre, mely egy szerelmes história. A rendezés mellett a színpadon is láthatja a közönség. Elmesélte: számára a színészet az anyatejjel jött olyan értelemben, hogy gyakorlatilag már gyerekkora óta a színpad vonzza. Most egy kicsit háttérbe szorult, és inkább a rendezés, a színház körüli teendők, és bizonyos szempontból az apaság az, ami átvette a színészet által elfoglalt helyet az életében.

Nagyszínházi darabok

Kovács Lehel négy éve érkezett Kecskemétre, a színházhoz. Azóta oszlopos tagja a csapatnak. Művészeti vezetőként a beszélgetés során bemutatta a Katona József Nemzeti Színház 2025/26-os évadjának darabjait. Íme összefoglalva:

Nagyszínház:

• Huszka Jenő - Martos Ferenc: Lili bárónő operett, rendező: Béres Attila

• Ruggero Leoncavallo: Bajazzók opera, rendező: Szegvári Júlia – Hacsaturján - Barta Dóra: SPARTACUS balett, rendező-koreográfus: Barta Dóra

• Carlo Goldoni: Két úr szolgája komédia, rendező: Kovács Lehel

• Fenyő Miklós - Tasnádi István: Made in Hungária zenés házibuli, rendező: Szente Vajk

Kovács Lehel jövőre is rendez

A darabokról részletesen is szól Kovács Lehel. Ő maga a Két úr szolgáját rendezi. Járai Máté lesz a főszereplő, ezért valójában a humor köré fognak gyűlni. Egy virtuóz, elképesztő sodrású előadásnak látja, remélhetőleg rengeteg zenével és humorral fűszerezve. Kovács Lehel hozzátette: örül, hogy Járai Mátéval dolgozhat, mivel egy nagyon-nagyon jó képességű, ritmusérzékű és tehetségű színésznek tartja, akivel végre találkozhat így ilyen minőségben is, mint rendező.

Made in Hungária a színpadon

Az évad egyik nagy durranásának ígérkezik a Made in Hungária zenés darab, mely történet nagyon kultikus helyet foglal el a magyar emberek szívében. A darabnál a filmet fogják alapul venni, Szente Vajk rendezésében. Így egy picit más lesz, mint az eddigi Made in Hungáriák, ugyanakkor aki szerette a filmet, az előreláthatólag ezt is szeretni fogja. Ráadásul nem titok, de a 2009-ben bemutatott filmben Kovács Lehel és Szent Vajk is játszott Fenyő Miki barátjaként. Egykoron a két színművész barátsága ott kezdődött el a Hungária alatt, a forgatás alatt. Kovács Lehel elárulta: fantasztikus nyár volt, és most épp a gyerekeivel újranézte a filmet, és meg kellett állapítania, hogy tulajdonképpen még mindig az egyik legsikeresebb zenés film Magyarországon.

További előadások

A jövő évi évad további darabjait is részletesen bemutatta a beszélgetés második felében. 

Kelemen László Kamaraszínház:

• Ray Cooney - John Chapman: KÖLCSÖNLAKÁS bohózat, rendező: Kapitány Iván

• Heinrich von Kleist: A BOSSZÚ szomorújáték, rendező: Kovács D. Dániel

• Jane Austen: BÜSZKESÉG ÉS BALÍTÉLET romantikus dráma, rendező: Pelsőczy Réka
• Paolo Genovese: TELJESEN IDEGENEK vígjáték, rendező: Cseke Péter

Ruszt József Stúdiószínház:

• Szabó Borbála: SZÁZ KARÁCSONY hosszú ünnepi ebéd, rendező: Kovács Lehel

• Tasnádi István: NORVÉG MINTA, rendező: Scherer Péter

• Pavel Stantchev: EGY ÉJSZAKA, KÉT REGGEL tragédia, rendező: Cseke Péter

• MARIMAMA Járai Máté emlékkönyve (Nagymamája, Töröcsik Mari emlékére)

Gyermek- és ifjúsági előadások:
• Lázár Ervin: GYERE HAZA, MIKKAMAKKA! mesés játék, rendező: Sipos Imre

• Gimesi Dóra: HAMUPIPŐKE mesejáték, rendező: Jankovics Anna

Már próbálnak

Kovács Lehel a darabok bemutatásakor mesélt saját rendezéséről is. A Ruszt József Stúdiószínházban mutatják be Szabó Borbála Száz karácsony című művét, melyet ő rendez. Ennek a munkálatai nem titok, már elkezdődtek. Ilyenkor még a jövő évad nehézségeit szem előtt tartva egy picit még a maradék energiájukkal azon vannak, hogy ott egy kicsit könnyebb legyen, ezért előpróbálnak bizonyos dolgokat. A 100 karácsony egy családtörténet. 100 évet ölel fel, minden évben azt a karácsonyt, ami egy születésnap is, abba leshetnek bele a nézők. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában