2025.05.08. 20:25
Kiderült, kik lettek a legjobb helyesírók – galériával
Újból bizonyíthattak a diákok. Kecskeméten a Magyar Ilona Általános Iskola Gyermekeiért Alapítvány támogatásával idén is megrendezték a városi anyanyelvi és helyesírási versenyt a 3–8. évfolyam tanulói számára.
Ebben a tanévben 20 iskola 138 tanulója nevezett a rangos megmérettetésre, Kecskemét mellett a környező településekről is. Az anyanyelvi és helyesírási verseny eredményhirdetését csütörtökön tartották meg az iskolában.

Fotó: Bús Csaba
Anyanyelvi és helyesírási verseny feladatai
Nagy múltra tekint vissza a városi anyanyelvi és helyesírási verseny. A 3–6. évfolyamnak, a hagyományokat követve, feladatlapokat kellett megoldania, a nagyobbaknak egy kis tollbamondással fűszerezve, a 7–8. évfolyam számára tollbamondás és TOTÓ volt a feladat. A verseny fő szervezője a kezdetektől Takács Sándorné Zsuzsa tanárnő. A résztvevőket elsők között köszöntötte Tóthné Gondi Ildikó, a Magyar Ilona Általános Iskola igazgatónője.
A díjakat Pálfi Tamás tankerületi igazgató, Endre Petra köznevelési osztályvezető és Tóth Lászlóné igazgató adta át.
Kecskeméti anyanyelvi és helyesírási verseny
Fotók: Bús CsabaDobogós eredmények
Az anyanyelvi versenyen a következő eredmények születtek.
- 3. osztály: 1. Kováts Kristóf (Szent Imre Katolikus Általános Iskola), 2. Őry Sámuel Dávid (Szent Imre Katolikus Általános Iskola), 3. Varga Lívia (Arany János Általános Iskola).
- 4. osztály: 1.Kövecs Hanna Dorka (Zrínyi Ilona Általános Iskola), 2. Csík Milán (Zrínyi Ilona Általános Iskola), 3. Benkő Nóra (Vásárhelyi Pál Általános Iskola).
- 5. osztály: 1. Farkas Dorka Lívia (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola), 2. Balog Alíz (Zrínyi Ilona Általános Iskola), 3. Kővári Júlia (Bányai Júlia Gimnázium).
- 6. osztály: 1. Bibók Luca (Kerekegyházi Móra Ferenc Általános Iskola), 2. Ugrina Lelle (Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola), 3. Soós Lilla Klára (Szent Imre Katolikus Általános Iskola).
- 7. osztály: 1. Mezei Mira (Petőfi Sándor Katolikus Általános Iskola), 2. Kállai Luca (Arany János Általános Iskola), 3. Bajusz Luca (Kodály Iskola).
- 8. osztály: 1. Vass Virág (Arany János Általános Iskola), 2. Borbély Zorka (Kecskeméti Református Gimnázium), 3. Szabó Vince (Bányai Júlia Gimnázium).