2025.04.25. 09:31
Bábel Balázs: senki nem hirdette úgy a békét, mint Ferenc pápa – galériával
Csütörtök este hat órakor megszólaltak a kalocsai főszékesegyház harangjai. Három paptársa koncelebrálása mellett dr. Bábel Balázs, a Kalocsa-kecskeméti főegyházmegye érseke, metropolita mutatott be szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért.
A katolikus egyház vezetőjének húsvéthétfő reggelén bekövetkezett halála megrázta az egész világot. Hazánkban több városban tartottak szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért, köztük Kalocsán.

Fotó: Bús Csaba
Bábel Balázs mutatott be szentmisét Ferenc pápa lelki üdvéért
– Bár régóta súlyos tüdőgyulladásban szenvedett és tudható volt, hogy az egészségi állapota törékeny, halála mégis váratlan volt. Erős akarat kellett ahhoz, hogy a kórházi betegágyat elhagyva, lábadozása ellenére részt vegyen Jézus Krisztus szenvedésének, halálának és feltámadásának vatikáni megünneplésében – mondta Bábel Balázs.
A világ plébánosa volt
Bábel Balázs úgy fogalmazott, azt lehet mondani, hogy a Ferenc pápa jezsuitaként, ferences lelkülettel a világ plébánosa volt. – Nem véletlenül választotta Assisi Szent Ferenc nevét, akinek az egyszerűsége, evangéliumi alázata, békeszeretete, minden nép felé való nyitottsága számára példa volt. Ezt a programot próbálta megvalósítani egész életében. A mai evangéliumi szakaszból is az a gondolat emelhető ki, amely Ferenc pápa programjához tartozott, mert senki nem hirdette úgy a békét, mint Ferenc pápa. Nem csak az orosz-ukrán háborúra figyelt, hanem az egész világon dúlókra – mondta az érsek.
Hozzátette, amikor a pápa itt járt Magyarországon, beszédébe József Attilától és Radnóti Miklóstól vett idézeteket is beleszőtt. Kár, hogy nem fordították le számára Babits Mihály Húsvét előtt című versét, amelyben ugyanazokat a gondolatokat hozta elő a békéről, amit Ferenc pápa gyakran mondott: „Elég, elég, elég volt! Legyen béke, béke, béke már!” Én ebben látom Ferenc pápa történelmi nagyságát. Ez az, ami őt utólag is igazolni fogja – fogalmazott Bábel Balázs.
Az érsek szerint Ferenc pápa mindenki iránt jóindulatot mutatott, szinte naivitással mondta, hogy fratelli tutti, azaz mindenki testvér. Pápaságának fő témái a testvériség, a párbeszéd, a családok, fiatalok, az elesettek, rászorulók, az elvándorlók, a szegények és a háború által sújtottak iránti kitartó figyelem és lelkipásztori támogatás voltak.
Bábel Balázs emlékeztetett, hogy a pápa legutolsó lelkipásztori cselekedete nagycsütörtökön az volt, hogy meglátogatta a római Regina Coeli börtönt, üdvözölte a foglyokat és kijelentette, hogy Isten kegyelme nélkül ő is lehetett volna a helyükben.
2025 szentév, a remény éve
Az érsek szerint az Isten irgalmába vetett mély bizalomból fakadt a pápa másik nagy jellemvonása, a remény. Ferenc pápa már betegen hirdette meg a 2025 –ös évet, mint szentévet, az irgalom évét. A gyóntatóknak is szüntelenül azt tanította, hogy Isten irgalmát ne felejtsék el prédikálni. Azt kérte, hogy Isten irgalmát kérve mindig indítsák bűnbánatra az embereket.
Az áldozással végződő szentmise végén Bábel Balázs érsek megköszönte a közös imát a Szentatyáért és arra kérte a híveket, kísérjék továbbra is figyelemmel az elhunyt pápát, egészen az utolsó útjáig. A Szentatyára emlékezők között ott voltak a főegyházmegye papjai, intézményeinek vezetői, a kalocsai női szerzetesrend tagjai, az érseki hivatal munkatársai, a városi önkormányzat részéről dr. Bagó Zoltán polgármester és Kákonyi István egyházügyekért felelős tanácsnok foglalt helyet a padsorokban.
Ferenc pápa lelki üdvéért mutattak be szentmisét Kalocsán
Fotók: Bús Csaba
Ferenc pápa halálhíre megrázta a világot, Bács-Kiskun egyházközösségei is búcsúznak