2025.04.30. 08:59
Hazánk egyik legnagyobb vasútfejlesztési beruházására készül a kormány – galériával
Ukrajna uniós csatlakozása veszélybe sodorja hazánk elmúlt évtizedeinek eredményeit. Nagykőrös a rendszerváltás egyik nyertese. Többek között ezekről beszélt Lázár János a Nagykőrösön tartott Lázárinfón kedden – írja az MTI.
Az építési és közlekedési miniszter a Voks 2025 szavazás kapcsán úgy fogalmazott: „egy háborús helyzetet nem szabad beemelni az EU kötelékébe”. Mint mondta, a kormány együtt érez az ukránokkal és szörnyű veszteségnek gondolja, hogy a konfliktus elmúlt 2 évében 200 ezer huszonéves fiatal vesztette életét a harcokban. Kiemelte, hogy hazánk legfontosabb célja és érdeke, hogy mielőbb béke legyen. Utána majd lehet arról beszélni, hogy ennek az országnak a következő 20 évben mi a jövője és sorsa, de egyetlen döntést sem szabad jóváhagyni, ami veszélybe sodorhat mindent, amit a rendszerváltás óta elértünk – mondta.

Fotó: Bús Csaba
A rendszerváltás egyik nyertese
Nagykőröst méltatva a tárcavezető közölte: nemcsak egy nagy hagyományokkal bíró cívis parasztpolgári település, de a rendszerváltozás egyik nyertese is. Ehhez a kormány közel fél évszázados adósságot törlesztve, „az Alfölddel kapcsolatban egyedüli vízióval rendelkező politikai közösségként” azzal járult hozzá, hogy mintegy 350 milliárd forintból megépítette az M44-es autópályát Kecskemét és Békéscsaba között.
Lázár János arról is beszélt, hogy a helyiek számára még hiányzó csomópont 45-50 milliárd forintból fél éven belül ugyancsak elkészül, valamint – Kecskemét az Alföld és az ország egyik központjává történő kiépítésével összhangban – új úttal kötik össze Ceglédet és Nagykőröst, emellett elkészül a várost elkerülő út is. Ezzel párhuzamosan az ország egyik legnagyobb vasútfejlesztési beruházására készül a kormány: a Cegléd–Kiskunfélegyháza–Szeged vonal megújítása ugyancsak jelentősen javítja majd a térség lakóinak életminőségét – mondta.
A magyar emberek érdekeit képviselik
– Nemcsak megérte eddig ránk szavazni, de a jövőben is megéri mellettünk kitartani – fogalmazott Lázár János, hangsúlyozva: a kabinet a magyar embereket képviseli, felvállalva, hogy ezért akár Brüsszel érdekeivel és „bizniszével” is szembe megy. Ezért Brüsszel egy EU- és ukránpárti kormányt akar Magyarországon, melyhez a Tisza Párt – becsapva a választókat – a rendszerváltás óta példátlan módon asszisztál azzal, hogy „ahol tud, betart Magyarországnak” – mondta.
Lázár János szerint a kormány ugyan követett el hibákat az elmúlt 16 évben, de több volt a jó döntés, és mindig a magyar emberek érdekeit képviselte a külföldi érdekekkel szemben.
Lázár János Nagykőrösön
Fotók: Bús CsabaKiemelte, hogy a cél egy normális ország, ahol jól élhetnek az emberek, különös hangsúlyt fektetve a gyermekvédelemre (ezért léptek fel a pedofíliával és a drogokkal szemben), önrendelkezésre és a vidék támogatására.
Beszélt a háborús infláció elleni intézkedésekről, az árrésstopról, amely csökkentette sok termék árát.
A politikus arra kérte a jelenlévőket: a következő egy évben minden lehetőséget ragadjanak meg a véleménynyilvánításra és álljanak ki saját érdekeikért.