2025.04.26. 18:50
A világ könnyek között búcsúzott a béke pápájától, Rómából üzent az alpolgármester – videóval
Óriási tömeg kísérte utolsó útjára Ferenc pápát, az olasz rendőrség szerint mintegy 160 ezer ember gyűlt össze a Szent Péter téren, hogy lerója tiszteletét a Szentatya előtt. Ferenc pápa búcsúztatásán ott volt Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere is, aki több alkalommal személyesen is találkozott a Szentatyával, akinek halasi csipke terítőt, valamit a kiskunhalasi katolikus iskola- és óvodába járó gyerekek ajándékát vitte el személyesen.
A temetési gyászszertartáson a hívők mellett a világ vezető politikusai is részt vettek. Magyarországot Orbán Viktor miniszterelnök, Sulyok Tamás köztársasági elnök, és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes képviselte Ferenc pápa búcsúztatásán. A Vatikán közlése szerint 160 küldöttség érkezett Rómába a ceremóniára. Élükön 12 uralkodó, 52 államfő, 14 miniszterelnök és két trónörökös. Részt vett többek között, Giorgia Meloni, Donald Trump, Volodimir Zelenszkij, Emanuel Macron és Ursula Von der Leyen is.

Fotó: Kuris István László
Így emlékezett meg az alpolgármester Ferenc pápa tanításairól
– A világ vezető politikusai a béke követéhez jöttek, hogy búcsúzzanak tőle. Semmi más feladatuk nincs, mint végre rálépni arra az útra, amit Ferenc pápa útmutatásaival kikövezett már, sima, járható út. Köszönjük, Szentatya! – írta közösségi oldalán Kuris István László, Kiskunhalas alpolgármestere Rómából, aki rövid videós tudósítást küldött szerkesztőségünknek, ahogy a gyászszertartást követően Ferenc pápa koporsóját egy átalakított pápamobilon a Szent Péter-bazilikától a Santa Maria Maggiore-bazilikáig vitték, ahol végrendeletének megfelelően zártkörű szertartáson temették el a bazilika Pál-kápolnájában.
– Fájdalmas, és egyben felemelő érzés is volt jelen lenni Ferenc pápa búcsúztatásán, aki békét szeretet volna a világnak és ezért nagyon sokat tett.
Az elesettek, a szegények szólója, és egész pápasága idején a béke hírnöke volt – nyilatkozta hírportálunknak Rómából a halasi alpolgármester, aki emlékeztetett arra is, hogy magyarországi látogatása során a szívébe zárta a magyarokat a Szentatya.