2025.04.16. 19:59
A város jövőjének egyik alappillérévé válhat a szakmai közösség, fellendítenék a turizmust is
A bajai városháza Türr-termében tartotta idei első ülését hétfőn a Bajai Települési Értéktár Bizottság, a bizottság új elnöke, Petike Norbert. Az értéktár bizottság célja, hogy feltárja, megőrizze és bemutassa mindazokat az értékeket, amelyek Baja arculatát és identitását formálják.
Az értéktár bizottság új elnöke, Petike Norbert köszöntőjében úgy fogalmazott, az ülésük nemcsak egy naptári esemény, hanem egy új szakmai ciklus kezdete is. Továbbra is ápolják a meglévő értékeiket, de külön figyelmet fordítanak arra is, hogy minél több bajai polgárt – diákokat, civil közösségeket, intézményeket – bevonjanak ebbe a közös értékteremtő munkába. Az elnök kiemelte: az értékteremtés mellett értékmegőrző programok és rendezvények is szerepelnek az idei tervek között. A cél nem csupán a múlt megőrzése, hanem új értékek létrehozása is, olyanoké, amelyek erősítik Baja városának ismertségét vármegyei és országos szinten egyaránt.

Fotó: Márton Anna
Az értéktár bizottság szakmai közösség a városért
Petike Norbert örömét fejezte ki, hogy egy rendkívül elkötelezett és szakmailag elismert csapattal dolgozhat együtt a bizottságban. Mint fogalmazott: külön öröm számára, hogy olyan elismert személyiségekkel dolgozhat együtt, akik mindannyian sokat tettek már Baja közösségéért és értékeiért.
A bizottság tagjai:
• Kovács Zita, a helyi kulturális élet meghatározó alakja, aki számos bajai kezdeményezés aktív szervezője volt.
• Kristó Luca, közösségépítőként kiemelkedő munkát végez, különösen a fiatalokat megszólító programok terén.
• Dr. Mayer János, történész, várostörténeti kutató, akinek tudományos tevékenysége hozzájárult Baja múltjának mélyebb megismeréséhez.
• Dr. Keve Gábor, a helyi természeti értékek elkötelezett védelmezője és népszerűsítője immár évtizedek óta.
Minden bajai érték számít
A bizottság célja, hogy minden bajai érték – legyen az épített örökség, hagyomány, szellemi kincs, helyi különlegesség vagy természeti szépség – méltó helyet kapjon a helyi értéktárban.
– Ezzel nemcsak dokumentáljuk, hanem meg is őrizzük azt, amit mi, bajainak vallunk, és amit büszkén továbbadhatunk a következő generációknak – hangsúlyozta az elnök.
A munkával nemcsak a helyi identitást erősítik, hanem hozzájárulnak Baja turisztikai vonzerejének növeléséhez is. Az értéktár így válik nemcsak kulturális kincsestárrá, hanem a város jövőjének is egyik alappillérévé.