2025.03.23. 14:04
Nincs több találgatás! Itt kapható először a Traubisoda, ennyibe fog kerülni
Nagy örömünkre nem kellett sokat várni, és megtudtuk, melyik boltban vásárolhatjuk meg először a népszerű üdítőitalt. Az is kiderült, mennyibe kerül majd a Traubisoda.
Ahogyan arról korábban beszámoltunk, kedd délután indították be az egykor nagyon népszerű üdítőital gyártását a felsőlajosi Márka Üdítőgyár Kft. egyik gyártósorán. A cég az év elején kötött hosszú távú megállapodást a Traubisoda gyártásának és forgalmazásának megkezdésére.

Fotó: Bús Csaba
Az eseményen az is kiderült, hogy termék három változatban kerül a boltok polcaira: Traubi Kékszőlő, Traubi Zéró és a klasszikus Traubi Szőlő.
A Traubisoda kedvelőinek nem kellett sokat várniuk, hamar kiderült, hol és mennyiért vásárolhatják meg. A mindmegette cikke szerint először a Lidl polcaira tér vissza a népszerű üdítő, és pár nap múlva, március 27-től már kapható lesz az üzletekben. Az 1,75 literes kiszerelés 499 forintba kerül majd.
Érdemes azonban tudni, hogy az akciós újság szerint a Traubisoda nem lesz elérhető három budapesti (Király utca 112., Ferenciek tere 2., Arany János utca 27–29.), egy balatonfűzfői (Vízmű utca 1.), egy pécsi (Málomi út 3.) és egy békéscsabai (Szarvasi út 15–17.) üzletben.
Így alakult a Traubisoda története
Az első Traubisoda 1971. június 19-én került forgalomba. Ahogyan az a Világgazdaság cikkéből kiderül, az üdítőital gyártásához a licencet az osztrák Lenz Moser adta el, a palackozósor pedig Olaszországból érkezett. A gyártás egykor a Badacsonyi Állami Gazdaságban kezdődött, de hamarosan a csányi, a kunbajai és a debreceni állami gazdaság is bekapcsolódott.
A termék viszonylag gyorsan népszerű lett, már az indulás évében 1,6 millió palack készült, ez a mennyiség pedig tíz év alatt majdnem százszorosára nőtt. Változást az 1989-es év, a nyugati üdítők megjelenése hozott, ekkor ugyanis csökkent a kereslet a Traubisoda iránt. Emellett az is problémát okozott, hogy a 90-es években két cég is gyártott Traubit, és közöttük jogi csatározás indult. Végül 2018-ra mindkét cég megszűnt, ezért leállt a Traubisoda gyártása – egészen mostanáig.
Ha szeretne további érdekességeket megtudni erről az üdítőről, esetleg szeretné hallani a Traubisoda reklámjait ajánljuk korábbi múltidéző cikkünket, utána pedig tesztelheti tudását a kvízünkkel.