Baja

2025.03.16. 17:03

„Diákok ezreinek mutatott példát emberségből” – így él tovább a legendás igazgató öröksége

Baja város díszpolgára emlékére emléktáblát avattak vasárnap. Az ünnepségen Dr. Bari Bernadett polgármester méltatta Tarján Levente életművét, kiemelve a bajai katolikus oktatás újjászervezésében betöltött szerepét és a közösségért végzett fáradhatatlan munkáját.

Mint arról korábban beszámoltunk, Vedelek Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke kezdeményezte, hogy helyezzenek el emléktáblát Tarján Levente, Baja város díszpolgára tiszteletére.

Vedelek Norbert, Tarján Levente, emléktábla, Baja,
Vedelek Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke kezdeményezte, hogy helyezzenek el emléktáblát Tarján Levente tiszteletére
Fotó: Dr. Bari Bernadett Facebook-oldala

Tarján Levente emlékét méltó módon akarták megőrizni

Az emléktábla kihelyezését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége bajai csoportja nevében kérte Vedelek Norbert elnök, aki levélben fordult Dr. Bari Bernadetthez, Baja polgármesteréhez, hogy Tarján Levente emlékét, szellemi hagyatékát, munkásságát méltó módon őrizzék meg a következő nemzedékek számára. 

Baja díszpolgára tevékenységének köszönhető, hogy 25 évvel ezelőtt elindulhatott Baján a keresztény oktatás. Személyes életpályájával diákok ezreinek mutatott példát emberségből, emberszeretetből. Több évtizedes munkája során formálta Baja városában a keresztény értékeket, kiállt értékrendje mellett. Megteremtette azt az erkölcsi, anyagi intézményi bázist, ahol elindulhatott a keresztény szemléletű oktatás. Kötelességünk emlékét megőrizni, a közösségért végzett alkotó építő munkájára felhívni utódaink figyelmét – írta korábban a bejegyzésben Vedelek Norbert.

Dr. Bari Bernadett megtisztelőnek nevezte a felkérést

– „A mi lányunk, mi fiunk” – ezekkel a szeretetteljes és büszke szavakkal fordult hozzánk mindig egykori igazgatónk, Tarján Levente, amikor városi rendezvényeken összetalálkoztunk. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy egykori osztályfőnökömmel, Bakos Csabával együtt közreműködhettünk abban, hogy ma emléktáblát avathattunk Baja város díszpolgárának, a bajai katolikus oktatás újjászervezőjének és a Szent László Általános Művelődési Központ alapító igazgatójának, Tarján Leventének – írta közösségi oldalán a polgármester.

Dr. Bari Bernadett,Tarján Levente,
Tarján Levente emléke előtt tisztelegtek
Fotó: Dr. Bari Bernadett Facebook-oldala

Hozzátette, hogy hálásan köszöni Vedelek Norbertnek, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnökének és a KÉSZ bajai csoport vezetőjének – aki maga is az intézmény egykori diákja –, hogy felkérte az emléktábla ügyében beérkező javaslatok koordinálására. Köszönetét fejezi ki a barátoknak, egykori munkatársaknak a szellemi és anyagi támogatásért, Hajdók Róbertnek, a Szent László ÁMK jelenlegi igazgatójának a segítségért, valamint munkatársának, Szigwárt Krisztinának a kitartó szervezőmunkáért.

Köszöni Harmath István szobrászművész alkotását, és mindazok részvételét, akik jelen voltak az avatáson, és végül, de nem utolsósorban, a műsor szereplőinek a közreműködést.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában