2025.03.20. 13:36
Nagyszabású reformokat vezetnének be a betegellátásban, sokan fellélegezhetnek az új módszer miatt
Szemereyné Pataki Klaudia volt a kecskeméti Gong Rádió vendége a napokban. Kecskemét polgármesterét az Aktív Kecskemét és a Mozgás receptre programról, és a Bán Mór által megírt Hunyadi regényekből készített filmsorozatról is kérdezte a riporter.
A szakemberek egy kiváló kezdeményezés eredményeként orvosi háttérrel támogatva kidolgozták a Mozgás receptre programot. A kecskeméti önkormányzat elsők között reagált rá, és Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere is úgy döntött, csatlakoznak.

Fotó: Gulyás Sándor / archív-felvétel
– Lépjünk be a programba, és győzzük meg a háziorvosokat, győzzük meg a kecskemétieket, hogy ez egy fontos dolog, építsünk ebből egy mozgalmat – hangsúlyozta a polgármester.
Mozgás receptre
– Ahhoz, hogy ez a program jól működjön, a háziorvosoknak jelentkezniük kell. Az ismertetőket mindenkinek elküldtük, előadás is volt, amelyen elhangzott egy érdekes szám. Európában felmérték egy közvélemény-kutatással, hogy az emberek hány százaléka tartja fontosnak a mozgást, egyáltalán sportol-e? A válaszolók 59 százaléka, azt mondta, hogy egyáltalán nem mozog. Ez egy rossz arány. Kecskemétet is érdemes lenne külön megmérni. Az viszont látható, hogy a fiatalok és a családok körében megvan a sportolási hajlandóság. Kecskeméten a sportágak széles spektruma működik az utánpótlás területén. Reméljük, hogy a felnőttek, az idősek esetében is tudjuk egy kicsit majd népszerűsíteni a mozgás fontosságát és a háziorvosainkkal meggyőzni a felnőtt és idősebb korosztályt is, hogy a sportolás fontos, mert az egészségünk részét képezi. A háziorvosok pedig csatlakozhatnak a mozgalomhoz, ők azok, akik találkoznak a betegekkel. A hagyományos receptúra mellett változást hozhat mindenkinek az életébe a Mozgás receptre nevű program – mondta a polgármester.
Támogató szolgáltatást vezetnének be
Ezt követően Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere áttért a városi egészségügyi kérdésre, ugyanis egy praxisközösségi rendszer alakul ki a megyeszékhelyen.
Az önkormányzat egészségügyi szakpolitikát felügyelő munkatársai nagyon sokat foglalkoznak azzal, hogy támogatást nyújtsanak a város részéről az egészségügyi rendszernek. Így például költségvetési támogatást biztosított a város a Bagoly Egészségháznak, hogy a szakellátás területén több beteget lehessen ellátni, ezzel tehermentesítve a járóbeteg-ellátást a kórházban.
Létezik egy új kezdeményezés is. Egy majdnem szakellátás jellegű, úgynevezett támogató szolgáltatást vezetne be tíz orvos egy modelljelleggel. Ez is könnyíti a rendszer működését. Ha a háziorvos egy szakmai csapattal meg tudja beszélni a beteg gyógyítási kérdéseit, akkor lehet, hogy bizonyos kiegészítő szolgáltatásokkal akár megelőzhető a beutalás, vagy akár meg is gyógyítható a beteg. Így nem kell a szakrendelőt terhelni. Gyógytornászokkal, fizikoterapeutákkal, dietetikus vagy pszichológus mentálhigiénés szakember alkalmazásával ezt próbálják ki, amely a jövőben mintaként is szolgálhat. Ez a szolgáltatás így mintegy 20 ezer beteghez juthat majd el, vázolta a helyzetet a polgármester.
A Hunyadi-filmsorozat óriási sikernek örvend
Ezt követőn Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét város polgármestere áttért a televízióban bemutatott Hunyadi című filmsorozatra. Mint mondta, óriási sikernek örvend a sorozat, amelynek a regényét a kecskeméti szerző, Bán Mór írta. Majd így fogalmazott: a magunkénak érezhetjük a sorozatot, a Hunyadivárosiak meg aztán kifejezetten magukénak érezhetik a Hunyadi-filmet, hiszen a Déli Harangszó Egyesület a város legrégebbi egyesületei közé tartozik. Bán János, a Hunyadi-könyvsorozatával egy nemzetközi film írója, hőse lett. Büszkék lehetünk erre, és amikor nézzük a TV2-n a sorozatot, engem kifejezetten jó érzéssel tölt el, hogy van hozzá közünk – fogalmazott a város első embere.
Majd elmondta, hogy az első két részt a kecskeméti Otthon Moziban az alkotókkal együtt nézte meg. Ott egy érdekesség hangzott el: Bán János több mint 15 évet át írta a könyvet és kutatta a kort, mire elkészült ez a 10 kötetes sorozata, amelyből mintegy 7 ezer oldalt írt meg. Ebből kellett egy kézzelfogható, nézhető, hiteles, ugyanakkor a mai kornak, a nemzetközi sztenderdeknek megfelelő tízrészes filmsorozatot készíteni. Nem volt egy kis feladat.
– Azt gondolom, hogy mind látványában, mind a zenei világában, mind pedig a történelmi folyamatában nagyszerű a sorozat. A film tartalmaz pikáns részeket, amelyek az utóbbi időben a hírfolyam részévé is váltak, azaz, hogy erotikus jeleneteket is láthat a néző. Ez a mai filmek, a mai kor szellemének egy elvárása. Szerintem nagyon nagyot alkottak – mondta végül Szemereyné Pataki Klaudia Kecskemét polgármestere.
Baon podcast
- A pizzavilágverseny eredménye sokkolta a fiatal szakácsot
- Jön a hidegfront Bács-Kiskunba, a szakember elmondta, mi vár ránk
- Locsolkodók figyelem! Eláruljuk, pályázik-e idén az ég is a piros tojásra
- Nem kímélik a pénztárcákat a húsvéti édességek, ennek nyomós oka van
- Évtizedek óta nem látott fagykár pusztított, de a húsvéti időjárás tartogat meglepetéseket