Megemlékezés

2025.03.21. 17:04

„Az uszodát ne felejtsd!” – örökre megváltoztatta a város életét a legendás polgármester – galériával

Az öt éve elhunyt polgármester tiszteletére avattak a napokban emléktáblát Izsákon a városháza bejáratánál. Az emléktábla kivitelezési munkáját Bajtai József kőfaragó mester végezte, a grafikai munkákat Újszászi Roland készítette Mondok József emlékére.

Lakatos Tamás, Izsák város polgármestere köszöntötte Mondok József családját és a megjelent vendégeket, majd a 2020-ban elhunyt polgármester szakmai és emberi kvalitásait, példamutató polgármesteri tevékenységét méltatta. Elmondta, nevéhez számtalan jelentős beruházás fűződik. Kiemelte az egészségház, a piaccsarnok és a bölcsőde megépítését, az idősek otthonának kialakítását, az okmányiroda megnyitását, az általános iskola és a sportcsarnok megépítését, valamint a fogathajtó Európa- és világbajnokság megrendezését. A polgármester zárszavában hangsúlyozta: közös felelősségünk megőrizni emlékét, tovább vinni szellemiségét. 

Mondok József, emléktábla, Izsák
Az öt éve elhunyt Mondok József tiszteletére avattak a napokban emléktáblát Izsákon a városháza bejáratánál
Fotó: Ujvári Sándor

Különleges életerővel áldotta meg a teremtő

Deme János, a Magyar Lovassport Szövetség Emlékbizottságának elnöke beszédében, mint a fogathajtó szakág elnökéről emlékezett. Elmondta, Mondok Józsefet születésekor különleges életerővel áldotta meg a teremtő, amely életerő meghatározta élete egész tevékenységét. Ez a különleges tulajdonság tette őt azzá, amivé vált. 

Mondok József élete követendő példa

Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára beszédében az emlékezés mellett a jövőbe tekintésre hívta fel a figyelmet, hiszen egy ilyen nagyszerű alkotó emberre, az ő érdemeire tekintés egyfajta követendő példa is a következő generációk számára. Mondok József élt a Jóistentől kapott lehetőséggel és élt azzal az emberöltőnyi idővel, ami polgármesterként számára Izsákon adatott. Feldman Zsolt a hajdani polgármestert egy nagykövethez hasonlította, aki a település határán kívül is vitte a közösség jó hírét, érvényesítette városa érdekeit, szolgálta a települést.

Maradandót alkotott

Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, Izsák város országgyűlési képviselője emlékező beszédében Arany Jánost idézte: „Valami jellel megjelöld, hogy szállásod volt ez a föld.” Az idézetre hivatkozva elmondta: sok-sok jellel jelölte meg Mondok József polgármester, hogy „szállása” volt ez a föld. Ezek a jelek hallhatók a lovas világban, hallhatók a településen, hallhatók szerte a környéken, hiszen Mondok József maradandót alkotott munkájával, családjával. Lezsák Sándor felidézte, hogy a mai napig fülében cseng Mondok József városfejlesztő intése: „Az uszodát ne felejtsd!” – utalva ezzel a következő időszak egyik nagy feladatára, a tanuszoda létrejöttének elősegítésére Izsákon. A honatya beszéde befejezéseként ismét Arany Jánost idézte, ám ezúttal némi változtatást csempészett a versrészletbe: „élni fog a város, amely összetart, kit önvétke meg nem hódít, nem hódítja kard” – utalva ezzel a Mondok József által 21 évig vezetett város reményteli jövőjére.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában