Bács-Kiskun

2025.03.16. 12:26

„Lehetetlen küldetésnek nevezték” – itt vannak az új társasházi törvény pontos részletei

2025. május 1-jétől a társasházi közös képviselők és intézőbizottsági elnökök számára kötelezővé válik a nyilvántartásba vétel a földhivatalnál. A kötelező közös képviselői regisztráció kapcsán Molnár Árpáddal, a Kecskeméti Társasházak Érdekvédelmi Egyesületének elnökével beszélgettünk.

A társasházi törvény módosításának célja, hogy erősítse a társasházak működésének átláthatóságát és jogszerűségét. A földhivatalnál tett kötelező közös képviselői regisztráció ügymenetét azonban a közös képviselő maga nem intézheti, ügyvédi, vagy regisztrált jogtanácsos segítséget kell igénybe vennie. 

közös képviselői regisztráció, Kecskemét, társasház,
A közös képviselői regisztráció kötelező május 1-jéig. A részleteket Molnár Árpád, a Kecskeméti Társasházak Érdekvédelmi Egyesületének elnöke ismertette
Fotó: Beküldött fotó

A törvénymódosítás indokolja a közös képviselői regisztrációt

– Mit kell tudni röviden a kötelező regisztrációról?

– A társasházi törvény módosítása tavaly ősszel jelent meg. A határidő 2025. május 1. Azaz eddig kell kötelezően regisztráltatni magukat a közös képviselőknek a földhivatalnál. Ennek a célja, hogy eddig nem volt hivatalosan nevesítve, hogy az adott társasházi épület kihez tartozik. A kezdeményezés jó, csak a határidőkben látom a problémát – mondta Molnár Árpád.

A szoros határidő még nehezebbé teszi a regisztrációt

–  Nem teljesíthető a kitűzött dátumig?

– Szerintem csak néhány társasház tudja ezt időre megtenni. A társasházi törvény szerint minden közösségnek május 31-éig kell az éves közgyűlését megtartani. Ezen az közgyűlésen kell most azt a határozatot is elkészítenie, mely az ügyvédet meghatalmazza a kötelező regisztráció eljárás lebonyolítására. Felvetődik problémaként, mi van akkor, ha a közgyűlés a továbbiakban nem támogatja már az adott képviselőt. Akkor közgyűlés felmentheti és ügyvivő közös képviselőként regisztráltatja. A társasháznak új közös képviselőt kell választani és mindent elölről kell kezdeni. Ráadásul az sem megoldás, hogy egy ügyvéd végig ott üljön a közgyűlésen, hiszen az ügyvédi óradíj elég borsos. 

Az országos visszhang nem a legjobb

– Országosan hogyan vélekednek erről a közös képviselők?

– A társasházi törvény előírja a kötelező regisztrációt, de kormányrendeletet nem alkotott annak módjáról. Így mondhatni van felháborodás, lehetetlen küldetésnek is nevezték néhányan. Természetesen május 1-jéig, a határidőig, még megjelenhet a kormányrendelet. Célszerű a határozatban felhatalmazni a közös képviselőt és az ügyvédet, hogyha megjelenik a rendelet és az még egyéb adatokat is bekér, arra egyúttal feljogosítja és megbízza a közgyűlés.

Ingyenes, de mégis költséges

– Mennyibe kerül a regisztráció?

– Maga a nyilvántartásba vétel ingyenes, de az ügyvédi díj magas. Anélkül pedig nem valósítható meg. Csak ügyvéd vagy regisztrált jogtanácsos által ellenjegyzett közokiratba foglalva lehet regisztráltatni magunkat. A közgyűlési határozat ugyanis már nem megy ügyvéd nélkül. Sőt, ezzel párhuzamosan az ügyvédeknek is előírták, hogy milyen újfajta programmal adhatják be a regisztrációt, nyártól élesedik a hitelesített elektronikus rendszer. Emiatt is sietni kell, mert aki lemarad a május 1-jei határidőről, már nem biztos, hogy az ügyvéd személyesen beviheti a regisztrációját, már csak az új elektronikus út marad, melybe még nekik is bele kell tanulniuk.

– Az ügyvédeket felkészítették arra, mi szükséges a regisztrációhoz?

– Igen, az ügyvédeknél már ott van az Országos Ügyvédi Kamara levele, amely részletezi, hogy miket kell tartalmazni annak a közgyűlési jegyzőkönyvnek, amit ellenjegyzett közokiratként benyújthatnak.

Várható-e szankció?

– Mi történik azokkal a társasházakkal, akik lecsúsznak a határidőről?

– Szerintem egyelőre nem lesz szankció. A közös képviselő ugyanúgy befizetheti a számlákat, mert a közmű nem fogja ellenőrizni a regisztrációkat. A probléma peres, jogi ügyeknél lehet. 

Jó tanács a közös képviselőknek

– Ön mit ajánl a közös képviselő társainak?

– Mielőbb tartsák meg az éves közgyűlést, de kettőt, ugyanazon a napon. Az egyiken egyetlen lényeges napirend lenne, a kötelező regisztrációhoz szükséges határozat meghozatala. Az ügyvéd 50 ezer forintos óradíjért ne üljön ott a többi, társasházat érintő apróbb ügyek megtárgyalásánál. S magát a határozatot is jól készítsék elő, minél gyorsabban megtárgyalhassák.

– Konkrétan, mire gondol?

– Ez a határozat arról szól, hogy a közös képviselőt bízza meg a közgyűlés, vagy megerősítik a megbízását, hogy ő maradjon a közös képviselő határozatlan ideig. Megbízza a közös képviselőt, hogy keressen ügyvédet, vagy aki eljött ügyvéd, azt bízza meg egyúttal, hogy a regisztrációt jegyezze ellen és regisztrálja a vezető tisztségviselőket. Itt jön a plusz. A készülő közgyűlési jegyzőkönyv is egy közokirat, így mindenki, aki ott azt aláírja, annak anyja neve, személyi igazolványszáma, lakcíme, adószáma, mindennek passzolni kell. Ezeket előre el lehet készíteni, ne vesztegessék az időt.

Kivételes esetek forgatókönyve

– Mi történik akkor, ha egy közgyűlés már nem szavaz bizalmat a meglévő közös képviselőnek?

– Akkor az adott közös képviselő az ülést, illetve a további feladatokat ügyvivő közös képviselőként viszi mindaddig, amíg egy pályázat útján új közös képviselőt nem választanak, erre három hónap áll rendelkezésre. De a törvény szerint így is kell regisztrálni a közös képviselőt ügyvivőként a földhivatalnál. Majd ha megvan az új, az is regisztráltatja magát, az ügyvivő pedig kiregisztráltatja magát. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában