2025.03.21. 16:33
Káprázatos cseresznyevirágzásnak örülhetnek majd a kórházba érkezők – galériával, videóval
Szorgos diákok lepték el csütörtökön a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház előtti sétányt, ahol facsemetéket ültettek a fiatalok a főbejárattal szemben. A fákat Morvai József erdész ajánlotta fel a halasi kórház részére.
Japán cseresznyefák és selyemmirtuszok kerültek a földbe a halasi kórház főbejárata előtt, miután a Bibó István Gimnázium 9. osztályos tanulói kiásták a gödröket és előkészítették a talajt.

Fotó: Pozsgai Ákos
Rendhagyó óra a halasi kórházzal együttműködve
A kiskőrösi Fazekas Légvár Kft. munkatársai segédkeztek a munkálatokban, pontos útmutatás alapján helyezték el a fiatalok a facsemetéket, szám szerint 24 darabot, amit utána gondosan meg is locsoltak. A rendhagyó környezetvédelmi órát élvezték a fiatalok, akik, mint mondták, büszkék arra, hogy néhány év múlva a fák megerősödnek és minden tavasszal virágozni fognak az ő közreműködésüknek is köszönhetően, és az erre járók gyönyörködhetnek majd a fákban.
Japán díszcseresznyefákat is ültettek a halasi kórház főbejárata előtt
Fotók: Pozsgai ÁkosA facsemetéket Morvai József erdész ajánlotta fel, aki elmondta, hogy mindig is szívén viselte a halasi kórház sorsát, ezért is volt magától értetődő, hogy amikor az intézmény orvos-igazgatója megkereste a faültetés ötletével, azonnal a kezdeményezés mellé állt.