2025.03.15. 07:00
Már elérhető az adóbevallási tervezet az eSZJA felületén
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) az idén több mint 5,6 millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. Az eSZJA tervezetek már elérhetők. Az adóbevalláshoz segítséget kapnak az egyéni vállalkozók, az őstermelők és az áfás magánszemélyek is.
A NAV közleményében olvasható: a tervezeteket a NAV eSZJA oldalán nézhetik meg azok, akik regisztráltak az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra.

Fotó: Shutterstock/Illusztráció
Az eSZJA néhány kattintással jóváhagyható
Számítógépen, okostelefonon és tableten is megtekinthető, szükség esetén módosítható is az szja-bevallási tervezet. Aki egyetért a dokumentum adataival, az – néhány kattintással – jóvá is tudja hagyni.
Van, akiknek továbbra is önállóan kell benyújtani a tervezetet
Az SZJA szerint adózó egyéni vállalkozóknak, a mezőgazdasági őstermelőknek, és az áfafizetésre kötelezettek magánszemélyeknek a tevékenységükből származó jövedelmi, illetve az adóhivatali nyilvántartásokban nem szereplő adatokkal kell kiegészíteniük bevallási tervezetüket. Az ő esetükben továbbra is önállóan kell benyújtani a bevallást, hiszen a számukra készített tervezetek nem válnak automatikusan bevallássá, de segítségül szolgálnak annak elkészítéséhez.
Ki lehet egészíteni a tervezetet
A bevallási tervezetet ki kell egészíteni azokkal a jövedelmekkel, amelyekről a tervezet nem tartalmaz adatot, ugyanakkor a magánszemélynek van információja, igazolása róla. Ilyen lehet például az ingatlan-bérbeadás vagy az ingó és ingatlanértékesítés jövedelme. Ha a magánszemély jogosult valamelyik adóalap-kedvezményre (például első házasok kedvezménye, személyi kedvezmény, családi adókedvezmény), de év közben nem kérte a munkáltatótól, kifizetőtől annak érvényesítését, akkor mindenképp érdemes kiegészíteni a tervezetet.
Május 20. a határidő
Fontos tehát a tervezetet átnézni, és szükség szerint legkésőbb május 20-áig kiegészíteni, módosítani, ugyanis, ha valamilyen jövedelem nem kerül be a bevallásba, akkor egy esetleges adóellenőrzés során nemcsak a be nem vallott jövedelem utáni adót kell megfizetni, hanem az adóhiány miatti adóbírságot és késedelmi pótlékot is.
Ügyfélkapu+és a DÁP
Aki eddig nem regisztrált az Ügyfélkapu+-ra vagy a DÁP-ra, most érdemes megtenni, hiszen a regisztrációt követően azonnal elérhetővé válik a NAV szja-bevallás kiajánlási szolgáltatása.