TOP

2025.02.07. 13:08

Közel 900 millió forint érkezik Bács-Kiskunba, erre fordítják

Bács-Kiskun vármegye 14 települése összesen 870 millió forint támogatást nyert el a TOP Plusz helyi humán fejlesztési programban. A TOP Plusz pályázati források középpontjában az ember, a közösségek erősítése, az egészséges életmód és a sport állnak – erről számolt be közösségi oldalán Vedelek Norbert, a vármegyei önkormányzat elnöke.

A TOP Plusz pályázati források a helyi humán fejlesztési projekteket helyezik a középpontba. 

A TOP Plusz pályázati források, Bács-Kiskun,
A TOP Plusz pályázati források a helyi humán fejlesztési projekteket helyezik a középpontba
Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció

– A legfontosabb értékünk az ember – hangsúlyozta Vedelek Norbert, és hozzátette, hogy a vármegyei önkormányzat számára minden település számít, így a fejlesztési projektek megvalósításában továbbra is partnerként állnak a nyertes önkormányzatok mellett. A támogatott települések különféle programokat indítanak, amelyek célja a közösségépítés, a helyi humán fejlesztések, valamint az egészség és sport népszerűsítése. 

 TOP Plusz pályázati források településenként

A TOP Plusz nyertes pályázatok között kisebb és nagyobb települések egyaránt szerepelnek, a támogatási összegek pedig 23 millió forinttól egészen 208 millió forintig terjednek:

• Gara – 26 millió forint közösségépítésre 

• Bácsbokod – 49 millió forint helyi humán fejlesztésekre 

• Jánoshalma – 208 millió forint komplex fejlesztésekre

• Rém – 54,9 millió forint Együtt az egészségért, együtt a közösségért programra 

• Madaras – 37,9 millió forint közösségi programokra 

• Érsekcsanád – 35,7 millió forint “Családok Csanádja” közösségfejlesztésre 

• Kelebia – 29,7 millió forint helyi humán fejlesztésekre 

• Tompa – 44,9 millió forint humán fejlesztési programra 

• Hercegszántó – 47,7 millió forint humán fejlesztésekre 

• Kisszállás – 28 millió forint helyi humán fejlesztésekre 

• Katymár – 23,3 millió forint humán fejlesztésekre 

• Ballószög – 113,4 millió forint egészségfejlesztésre 

• Felsőszentiván – 38,8 millió forint komplex humán fejlesztésekre 

• Bácsalmás – 128,6 millió forint helyi humán fejlesztésekre

Összefogás a sikeres megvalósításért 

Vedelek Norbert gratulált a nyertes települések polgármestereinek, és sok sikert kívánt a projektek megvalósításához. Kiemelte, hogy a vármegyei önkormányzat továbbra is támogatja a fejlesztéseket, és minden lehetséges módon segíti a települések munkáját. A vármegye vezetése egyúttal köszönetet mondott az országgyűlési képviselőknek is, akik szerepet vállaltak a pályázatok sikerében. Az elnyert támogatásoknak köszönhetően Bács-Kiskun vármegye tovább erősítheti helyi közösségeit, hozzájárulhat az egészséges életmód népszerűsítéséhez, és egy élhetőbb, összetartóbb régiót teremthet. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában