2025.02.21. 11:37
QR-kód a sírkövön: nem is gondolná, mi mindent megtudhat, ha beolvassa
A mai kor vívmányait felhasználva hozzák közelebb a múltat. Már több hazai temetőben is okos parcellaköveket helyeztek el, amiknek a tetején QR-kód segítségével megtudhatják az érdeklődők, hogy milyen védett sírok találhatók a sírkertben. Csütörtökön a kiskunfélegyházi Felsőtemető bejáratában is egy ilyen gránitkövet avattak fel.
Három éve vette kezdetét az az országos programsorozat, amelynek célja, hogy minél több temetkezési helyen felkiáltójelként álljon egy parcellakő, amely méltó módon hirdeti a nemzeti sírkertbe sorolt védett sírokat, ezzel is őrizve nagyjaink emlékét. Az első állomás Keszthely volt, legutóbb pedig tavaly októberben Szirákon avattak hasonló okos parcellaköveket – hangzott el az átadón.

Fotó: Bús Csaba
Móczár Gábor, a Nemzeti Örökség Intézete főigazgatója elmondta, a QR-kód tulajdonképpen egy ajtó, ha leolvassuk és belépünk rajta, feltárul előttünk Kiskunfélegyháza temetőjében nyugvó nagyjainak élete, munkássága, mindaz, amit hazánkért tettek.
Majd így folytatta: „a múlt megismerése és megismertetése okán helyezzük el Magyarország temetőiben több mint 700 helyszínen ezeket az okos parcellaköveket. Meggyőződésem ugyanis, hogy okossá, tapasztalttá csakis a nagy elődök tehetik az embert. Megvizsgálva a történelmet, a múltunkat annak tapasztalatából építjük a jelent és a jövőt.
Már több mint hatezer sírt nyilvánítottak védetté
A magyar nemzet számára maradandót alkotó személyek temetkezési helyének védelmére született meg az úgynevezett Nemzeti Sírkert, amely immár több mint 6300 sírt számlál országszerte. A nemzeti sírkertbe sorolással jogi védelmet nyerő sírokat nem lehet felszámolni, felettük a rendelkezési jogot a Nemzeti Örökség Intézete gyakorolja – részletezte a főigazgató.
– Három éve azért indítottuk útjára az úgynevezett okos parcellakövek telepítését, hogy ezek segítségével bárki megismerhesse ezeket a különleges életutakat. A mai parcellakő felavatásával most már országosan közel 70 helyszínen lehet ilyen jelzőkövet találni. Itt Kiskunfélegyházán három nemzeti sírkertbe sorolt védett sír található: Holló László festőművész, B. Szabó József altábornagy, a Ludovika Akadémia parancsnoka és Szabó Kálmán etnográfus, régész, múzeumigazgató síremléke – ismertette a főigazgató.
Az okos parcellakövek a múlt megismerését szolgálják
Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő felidézte, hogy 1999-ben fogadták el a törvényt a Nemzeti Sírketek, védett sírok érdekében. Ennek eredményeként készült el Félegyházán is a temető bejáratánál a jelzőkő. Széchenyi Istvánt idézve elmondta, ha meg akarod ismerni egy népnek a múltját, akkor keresd fel a temetőt. Ez a gondolat vezérelt bennünket is, amikor végigjártuk a választókerület összes temetőjét. A félegyházi sírkertben is több jeles személyiség sírja található, melyekkel a későbbiekben érdemes bővíteni a védett sírok sorát – tette hozzá a honatya, aki szerint csütörtökön felavatott okos parcellakő a modern kor szellemében született, olyan vívmány, amely múlt megismerését szolgálja.
Az avatóünnepségen Rosta Ferenc alpolgármester ismertette annak a három személynek az életútját, akik síremléke a védett sírok sorába került.
Parcellaavatás a kiskunfélegyházi Felsőtemetőben
Fotók: Bús Csaba