2025.02.14. 19:57
Több település is fehérbe borult, magasba röpültek a sapkák a Neumann diplomaosztóján
Összeszedtük Bács-Kiskun pénteki kiemelkedő híreit. Cikkeinkben beszámoltunk arról, hogy a kecskeméti Neumann egyetem hallgatói átvették diplomájukat, huszonöt év után lezárulhat a Silver-ügy, illetve utánajártunk, meddig fizethetünk még ötforintosokkal.
Pénteken sem hagyjuk olvasóinkat izgalmas, friss hírek nélkül. Írtunk többek között arról, hogy 369-en vehették át diplomájukat a Neumann egyetemen, hogy döbbenetes összegekért árulnak lakásokat Kecskeméten, valamint videónkon mutatjuk a Halas közeli balesetet.

Fotó: Bús Csaba
Több mint húsz év után végre pontot tehetnek a Silver-ügy végére
Hamarosan jogerőre léphet a kecskeméti Silver diszkó emberölésért elítélt volt kidobóinak ügye. Közel huszonöt év után lezárulhat a Silver-ügy. A Kecskeméti Törvényszék korábban a két férfit 13 év 6 hónap fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte, azonban ennek lényeges súlyosítását indítványozza a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség. Az ügyben másodfokon folytatódik a büntetőeljárás Szegeden.
Utánajártunk, meddig fizethetünk még ötforintosokkal
Pénzérmék kivonása a forgalomból nem szokatlan lépés. Az Országgyűlésben például rendszeresen benyújtanak törvényjavaslatot az ötforintos érmék bevonásáról. Ez nem lenne példa nélküli, hiszen Donald Trump elnöksége alatt, a költségcsökkentés érdekében, megszüntették az egycenteseket.
LED-izzó az autóban: a szaktárcát kérdeztük a részletekről
Egy korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy engedélyezett LED-es fényforrás használata olyan idős gépkocsikban, amelyekben eredetileg ez nem volt beszerelve. A szaktárcát arról kérdeztük, használható-e bármilyen LED-izzó az autóban, vagy meghatározott típus szerelhető csak be.
Erővel akarta megleckéztetni ismerőse zaklatóját egy solti férfi, ütötte ahogy bírta
A nyílt utcán felelősségre vonta és bántalmazta az ismerősét zaklató férfit. Viselkedése megbotránkoztatta a környéken élőket.
Döbbenetes összegekért árulnak lakásokat Kecskeméten
Kecskemét a dráguló lakások városa. Egyre gyakrabban találkozik az ingatlanokat szemlélő érdeklődő azzal, hogy a kecskeméti legdrágább lakások ára közelíti vagy átlépi az egymillió forintos négyzetméterenkénti árat. Megnéztük az Ingatlanbazár hirdetéseit, mutatjuk az öt legdrágább lakást Kecskeméten.
Szülésfelkészítő programjaival pályázott a közönségdíjra a halasi kórház
A halasi kórház Szülészet-nőgyógyászat osztálya a tavalyi dupla sikere után ismét jelentkezett a felhívásra. A Három Királyfi, Három Királylány Alapítvány idei pályázata a gyógyítók és a betegek közötti kommunikációs innovációkról szól. A halasiak egy nyolc alkalmas szülésfelkészítő előadás-sorozattal pályáznak, ami a szülés előtt álló kismamák számára mutatja be a kórházat.
Belepte a hó Baját, fehérbe öltözött a város
A lehűlés és a csapadék elérte Baját. Péntek estére fehérbe öltözött a város.
Közel 400 büszke hallgató kalapja repült a magasba Kecskeméten, a Neumann egyetemen
369 hallgató vehette át a diplomáját pénteken. A kecskeméti Neumann egyetem diplomaátadó ünnepségén a neves egyetem három karán végzett diákjait ünnepelték.
A sűrű hóesésben megcsúszott és árokba borult egy kamion Kiskunhalas közelében
Letért az útról és az oldalára borult egy kamion Kiskunhalas közelében, az 53-as főúton. Az időjárás téliesre fordult a vármegye déli részében is.