2025.02.06. 19:26
TB-csalás állhat az egy hete kirobbant kórházi botrány hátterében – az utca emberét kérdeztük
Élénken foglalkoztatja a közvéleményt, benne a kiskunhalasiakat a kórházi botrány. Két közismert orvost vettek őrizetbe a rendőrök az elmúlt napokban. Kötelességszegéssel elkövetett vesztegetéssel gyanúsítják a kiskunhalasi orvosokat, a hatóság szerint tisztázatlan körülmények között végeztek műtéteket a kórházban.
A köztudatba a kiskunhalasi kórházban végzett nemátalakító beavatkozásokként bekerült ügy hátterében az elvégzett operációk és kezelések szabálytalan TB-elszámolásának gyanúja áll. Ezzel összefüggésben egy hete kiskunhalasi orvosokat – egy férfit és egy nőt – vettek őrizetbe a rendőrök.

Fotó: Shutterstock.com /Illusztráció
Mint megírtuk, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-Főkapitányság által közölt adatok szerint 2022-től egy doktornő a magánrendelőjében sebészeti műtéteket, kezeléseket és egyéb vizsgálatokat vállalt el. A műtétekért 600 ezer és 1 millió forint közötti összeget kért. Majd, mivel a magánrendelése mellett a kórházban is dolgozott, a műtéti beavatkozásokat ott végezte el egy másik orvossal közösen, a munkaidejükön kívül. Mindenhez a nyomozóhatóság szerint az egészségügyi intézmény infrastruktúráját használták, és közfinanszírozott ellátás keretében hajtották végre a beavatkozásokat. Az operációkat követően a betegek kórházi ellátásban részesültek.
A nyomozók kutatást tartottak az érintettek lakásán, a kórházban és a rendelőben is, amely során orvosi dokumentációkat és a pénzmozgásokról készült iratokat foglaltak le. A rendőrök minkét orvost gyanúsítottként előállították a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették őket. Azóta a bíróság harminc napra elrendelte az előzetes letartóztatásukat.
A kiskunhalasi orvosok ügyéről kérdeztük az utca emberét
A közvéleményt és a kórházi dolgozókat is élénken foglalkoztatja az ügy. Míg a közösségi oldalakat elárasztották a különféle kommentek, az utca embere már nem szívesen vállalja névvel és arccal a véleményét.
Egyik megszólalónk szerint lényegtelen, hogy milyen műtétekről volt szó, a fontos, hogy ezeket a beavatkozásokat milyen módon számolták el a társadalombiztosítás felé. – „Ha az orvosok valóban a kórház erőforrásait felhasználva végezték a műtéteket és az azt követő ellátást, akkor nem mindegy, hogy azt hova számolták el és kikkel fizettették ki” – fogalmazott a névtelenséget kérő nyilatkozó.
Egy másik személy véleménye szerint is fontos, „ha az állami kassza terhére végeznek el egy orvosi beavatkozást, akkor azért a magánrendelőben dolgozó orvosok a betegtől már ne kérhessenek pénzt, vagy ugyanez fordítva”. A megkérdezett hölgy szerint tisztábbak lennének a viszonyok, ha valaki magánrendelőt üzemeltet, akkor ne dolgozhasson állami egészségügyi intézményben.
Elzárkóztak a válaszadástól
Felmerült, hogy a korábbi kórházigazgató menesztése is összefüggésben lehet a tavaly ősz óta a halasi kórházban folyó vizsgálatokkal. A lapunk által megkérdezett kiskunhalasiak – köztük városi politikus – elzárkóztak ennek kommentálástól. Ezt magyarázza az, hogy a korábbi igazgató közszeretetnek örvendett, a leváltása után több száz fős támogató tüntetést is tartottak mellette a városban. A helyi politikai élet, a város vezetők és a környező települések vezetői is kiálltak mellette tiltakozásul a menesztése ellen.