2025.01.23. 19:13
Kiderült, miért zárt be az Otthon Mozi – podcast
Mindennek megvan az ára. A kecskeméti Otthon Mozi bezárásáról Molnár Anna, a Hírös Agóra kommunikációs vezetője mesélt a Rádió 1 Gong Téma műsorában.
A kecskeméti Otthon Mozi méltán népszerű a filmszerető közönség körében. Gyakran telt házzal működik, köszönhetően a jól megválasztott filmrepertoárnak, és természetesen az art mozi hangulatának.

Forrás: Rádió 1 Gong
A 10 nap alatt megújult a színpad is
A Hírös Agóra Otthon Mozi felújítása kapcsán Molnár Anna elmondta: január 6 és 16 között 10 napra bezárt a létesítmény felújítási munkálatok miatt. A szokásos év eleji karbantartási és festési munkálatok mellett felújították a moziterem színpadának burkolatát, és a jegypénztárat. Így most megújult külsővel várják a nézőket.
Három nagy korszerűsítés is megvalósult
A mozi korszerűsítése összhangban van a Hírös Agóra másik két nagy volumenű, 2024-es felújításával. A kulturális központ színháztermében a több száz szék új kárpitot kapott, míg az ifjúsági otthon tükörtermébe klímákat telepítettek, újrafestették és a újjá varázsolták a régi parkettát. Mindhárom a fenntartó a kecskeméti önkormányzat támogatásával, valamint a Hírös Agóra saját önerejéből valósulhatott meg.
Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál
Az Otthon Mozi január hátralévő napjaiban is több filmet mutat be. A programból kiemelkedik a hónap végén induló Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál, melynek keretében számos olyan dokumentumfilmet vetítenek le, mely Oscar-díj várományos. A mozi látogatottsága szempontjából ez a fesztivál mindig népszerű, szereti a kecskeméti filmkedvelő közönség. Idén Budapest mellett 11 vidéki városban láthatók a filmek.
Kedvelt a nézők körében a kecskeméti Otthon Mozi
Molnár Anna a mozizás kapcsán összegezte a tapasztalataikat. Reneszánszát éli a mozizás. Napjainkban, amikor az interneten is számos filmet megtekinthetünk, mégis van vonzereje a mozizásnak. Ezt bizonyítják az Otthon mozi látogatottsági adatai. Gyakran telt házasak az előadások. Természetesen ez filmfüggő, de sokakat vonz az art mozi hangulata is. Dinamikus fejlődésen ment keresztül a mozik kínálata az elmúlt időkben, mindent korosztályt megszólítva. A magyar filmgyártás keretében 2024-ben fantasztikus alkotások születtek, ezeket az Otthon Mozi is igyekszik bemutatni egy időben a nagy mozihálózatokkal. Érkeznek a külföldi kasszasikerek, de továbbra is vannak rétegfilmek, melyek csak bizonyos korosztályt vagy érdeklődési körű közönséget vonzanak be a moziba. Ez a változatosság adja azt, hogy valóban nagy a mozi látogatószáma.
Baon podcast
- A világban zajló események sem állítják meg Kecskemétet a fejlődés útján – podcast
- Két fontos cél vezérli a kecskeméti kórház új főigazgatóját – podcast
- Hólapát vagy kiskabát? Kiderítettük, igaz volt-e a medvék időjóslata – podcast
- Új térfigyelő kamerák pásztázzák Kecskemét közterületeit – podcast
- Vannak, akik még mindig ingyenesen kérhetik az influenza elleni védőoltást – podcast