2025.01.16. 18:07
Minden idők legnagyobb bevételét könyvelheti el Soltvadkert
Soltvadkerten 2023-ról 2024-re jelentősen megemelkedett a helyi adóbevétel.
A soltvadkerti közmeghallgatáson Temerini Ferenc polgármester beszélt arról, hogy minden idők legnagyobb bevételét mutatta október 31-ig a befizetések összege. Míg tavalyelőtt 507 millió, addig tavaly a 10. hónap végéig 678 millió forint folyt be a közösség pénztárába.

Fotó: Pozsgai Ákos
A polgármester hírportáluknak elmondta, hogy ez három jelentős beruházásnak köszönhető. Azok a vállalatok, amelyek 180 napnál hosszabb ideig dolgoznak ezeken a projekteken, be kell jelentkezzenek a városnál, így iparűzési adót fizetnek.
Tavaly két nagy beruházás történt. Átadták a trafóállomást, illetve a várost elkerülő utat, ezen kívül pedig jelenleg is folyik a Budapest-Belgrád-vasútvonal építése. Ez a három nagy munka jelentette a többletbevételt a város számára. Ebből a többletpénzből a Vadkerti-tó környéki és a város központi beruházásokat finanszírozzák az idén.