2024.12.29. 16:50
Többezres tömeget vonzott a keceli traktoros parádé – galériával
Bár 200 erőgépet vártak Kecelre, végül 205 gördült be a város központjába. A II. Keceli Óévbúcsúztató Traktoros Felvonulásra Tataházától Kistelekig, Géderlaktól Akasztóig sok településről jöttek a gazdák. A keceli traktoros parádé helyi résztvevői vasárnap délután pedig Flaisz Nándor (Lecsó) vezetésével tették tiszteletüket a géderlaki hasonló rendezvényen.
Mint arról korábbi cikkünkben beszámoltunk, a főszervező, Flaisz Nándor (Lecsó) Benyicki Péter barátjával döntött úgy még 2022 decemberében, hogy 2023-ban megszervezik az első keceli traktoros parádét. Ez sikerrel is járt, amelyen felbuzdulva szombat este megtartották a második hasonló társasági rendezvényt.

Fotó: Varga Eszter
Hatalmas tömeg a keceli traktoros parádén
Az idén jóval többen jöttek el a találkozóra mint tavaly, amelyet a vállalkozások és a városi elöljáróság is támogattak.
– Óriási volt a hangulat. Mintegy 205 feldíszített traktorral gördültek be a gazdák a város centrumába. Még Tataházáról is érkeztek barátaink – mesélte Flaisz Nándor, a főszervezők egyike.
A nyolc ezres településen a becslése szerint legalább háromezren mozoghattak. Sokakat a látvány csalt be a város centrumába. A hideg sem jelentett akadályt, mert Balázs Péter és társai nyolc hektónyi forralt tea és közel ugyanannyi forralt bor készült a didergőknek. Emellett a Tyúkanyó konyhája 40 kilónyi friss pogácsát is készített, és 500 darab egyéb finom süteményt is. Illetve sok sok kilónyi zsíros kenyérrel is várták a keceliek a vendégeket, akik csodálkoztak, hogy mindenki ingyen kóstolhatott és melegíthette fel magát a teával és a borral.
Traktoros felvonulás Kecelen
Fotók: Varga EszterAhogy Lecsó fogalmazott, nagyon sok magánszemély is támogatta a rendezvényt. Amikor a forralt bor elfogyott, utána még egy jó hektónyi forró italt sikerült elkészíteni. Nagyon sok olyan ember örült a rendezvénynek, akik most találkoztak ismerőseikkel 3-5 év után. A hangulatot a helyi diszkós közreműködése emelte, akinek az egyik pótkocsin szorítottak helyet, miközben körbegurult a traktoros menet a városban.
Bács-Kiskunban egyre több helyen rendeznek hasonló traktoros felvonulást. Vasárnap este a géderlakiakkal gurulnak körbe a vidékről jött traktoros barátok a faluban és a környező településeken is. Karácsony előtt Páhiban és Izsákon is rendeztek hasonló társasági eseményt. Mivel általában a vendégek adják a traktoros felvonulók jelentős részét így a látogatást illik visszaadni, ezért is képviselik a keceliek magukat 17 géppel majd a Duna-parti település rendezvényén – mondta Flaisz Nándor.