Műsor

2024.12.17. 10:10

Megelevenítették a betlehemi történetet az ágasegyházi diákok

Ágasegyházán a helyi Széchenyi István Általános Iskola diákjainak ünnepi műsora tette meghittebbé az adventi gyertyagyújtás harmadik vasárnapját. Közel 300 vendég előtt adták elő gyönyörű betlehemi műsorukat, és csodálatos énekműsorukat.

Az ünnepi műsor előtt Füredi János, ágasegyházi polgármester köszöntötte a közönséget. Kiemelte, hogy advent első hete a hit, a második a remény jegyében telt. 

betlehem, műsor, advent
Megelevenítették a betlehemi történetet az ágasegyházi diákok
Forrás: Beküldött fotó

– Ha jelen van életünkben a hit és a remény, akkor számíthatunk arra is, hogy az öröm is jelen lesz életünkben, hiszen egymásra épülnek, és ha kihagyjuk valamely elemet, már is elkerüli a boldogság és az öröm személyünket. Így a harmadik adventi gyertyát az öröm jelenlétével gyújtjuk meg – mondta a község első embere.

Az advent harmadik vasárnapi ünnepsége a helyi általános iskola, az önkormányzat és a faluház közös szervezésében valósult meg. A programot karácsonyi vásár, az iskolások jótékonysági sütivására és a szeretetvendégség tette teljessé. A 3. gyertyát Ártim János igazgató gyújtotta meg. 

betlehem, műsor, advent
Az advent harmadik vasárnapi ünnepsége az ágasi általános iskola, az önkormányzat és a faluház közös szervezésében valósult meg
Forrás: Beküldött fotó


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában