2024.11.01. 16:09
Tarján Levente tiszteletére helyeznének el emléktáblát Baján
Vedelek Norbert, a vármegyei közgyűlés elnöke a közösségi oldalán írt bejegyzésében kéri, hogy helyezzenek el emléktáblát Tarján Levente, a város díszpolgára tiszteletére.
Az emléktábla kihelyezését a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége bajai csoportja nevében kéri Vedelek Norbert elnök, aki levélben fordult Dr. Bari Bernadetthez, Baja polgármesteréhez, hogy Tarján Levente emlékét, szellemi hagyatékát, munkásságát méltó módon őrizzék meg a következő nemzedékek számára. Közösségi oldalán írt bejegyzésében kifejtette: „Tarján Levente, Baja díszpolgára, a Szent László Általános Művelődési Központ nyugalmazott igazgatója, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége bajai csoportjának örökös tiszteletbeli elnöke méltó példakép számunkra!”

Fotó: Beküldött fotó
Az emléktábla Tarján Leventének állítana emléket, aki élete során emberségből példát mutatott
„Baja díszpolgára tevékenységének köszönhető hogy 25 évvel ezelőtt elindulhatott Baján a keresztény oktatás. Személyes életpályájával diákok ezreinek mutatott példát emberségből, emberszeretetből. Több évtizedes munkája során formálta Baja városában a keresztény értékeket, kiállt értékrendje mellett. Megteremtette azt az erkölcsi, anyagi intézményi bázist, ahol elindulhatott a keresztény szemléletű oktatás. Kötelességünk emlékét megőrizni, a közösségért végzett alkotó építő munkájára felhívni utódaink figyelmét” – olvasható a bejegyzésben.