Baon podcast

2024.09.26. 11:25

Szemereyné Pataki Klaudia: számos kecskeméti önkéntes ment védekezni a gátakra – podcast

Szemereyné Pataki Klaudia, Kecskemét polgármestere volt a Rádió 1 Gong Téma című műsorának vendége. A polgármester az árvízi védekezésről, az Európai Autómentes Hétről és a betétdíjas műanyag palackok visszaváltásáról beszélt.

Horváth Péter

Szemereyné Pataki Klaudia elmondta, hogy az árvízzel érintett területek polgármestereivel tartotta a kapcsolatot azért, hogy megtudja, van-e szükségük önkéntesekre. Számos kecskeméti is jelentkezett önkéntes munkára, és szervezték a védekezésben való részvételüket. Céges felajánlások is érkeztek, köztük a gátakon dolgozók ellátására is, így ezzel kapcsolatban kiemelte a polgármester az összefogás erejét. Méltatta a vízügyi szakembereket és a védekezésben résztvevőket, akik jelesre vizsgáztak a szükséghelyzetben.  

Szemereyné Pataki Klaudia, áradás, Kecskemét,
Szemereyné Pataki Klaudia: számos kecskeméti önkéntes ment védekezni a gátakra 
Fotó: Bús Csaba / archív-felvétel

Az Európai Mobilitási Hét eseményei zajlottak múlt héten Kecskeméten. A polgármester elmondta, hogy számos értékes programot kínált a rendezvénysorozat, mindezt a környezetvédelem jegyében. Kecskeméten leginkább az autóforgalom okoz jelentős problémát, az abból fakadó környezetszennyezés, hiszen egy mélyebb ponton fekszik a város, ahol képes megállni a levegő. Ezért feladat Kecskeméten, hogy odafigyeljenek az autóforgalom optimális helyzetére és a megfelelő levezetésére. Az autómentes nap pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy létezik az autós közlekedésnek számos más alternatívája, és jó logisztikával mindenhová eljuthatunk anélkül, hogy autóba ülnénk. Ezzel pedig a környezetet óvhatjuk – fejtette ki a polgármester.

Szemereyné Pataki Klaudia beszélt arról, hogy a közelmúltban ülésezett az önkormányzatot, mellette a városrendészetet, a rendőrséget és a polgárőrséget magában foglaló Közbiztonsági Fórum. Fontos témája volt a betétdíjas palackokat érintő guberálással kapcsolatos intézkedések. Azokban a városrészekben, ahol összevont járőrszolgálatot ad a városrendészet és a rendőrség, csökkentek a guberálók jelentette, kiborított szeméttel kapcsolatos problémák. A polgármester azt javasolta, hogy a társasházak, illetve a háztartások a kuka mellé külön zsákba helyezzék ki a flakonokat, így várhatóan nem lesz olyan szemetelés a guberálók részéről, mint korábban. A polgármester szerint az is jó megoldás, ha minél később, lehetőleg közvetlenül a szemétszállítás előtt helyezik ki a kukákat.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában