Csapatok

2024.09.15. 16:04

Harmincnyolc csapat indult a paprikás ételek kalocsai versenyén – galériával

A hol szemerkélő, hol szakadó eső, szeptember 14-én szokatlanul hideg idő ellenére huszonhatodik alkalommal megrendezett Paprikás Ételek Főzőverseny ezúttal is bebizonyította: Kalocsa ilyenkor az a hely, ahol senkit nem érhet csalódás.

Zsiga Ferenc

A kóstolással egybekötött főzőverseny több mint huszonöt éves múltja, a szervezők és a résztvevők elkötelezettsége idén is azt igazolta, hogy Kalocsa hungarikumának, híres fűszernövényének ünnepe egyben a magyar gasztronómia, a magyar paprikás ételek ünnepnapja is. A mostani alkalom azért is lehet emlékezetes, mert az eseményre rangjához és jelentőségéhez méltóan, több száz fős vendégsereggel visszatért a Kalocsai Fűszerpaprika Zrt. 

paprikás ételek, főzőverseny, gasztronómia
Harmincnyolc csapat indult a paprikás ételek kalocsai versenyén
Fotó: Zsiga Ferenc

Az érsekkerti rendezvény reggeli kezdésekor Németh József, a főzőverseny atyja és Bobola Péter városmarketing és divizióvezető mint főszervezők elmondták: a versenybe 38 csapat nevezett be, de nem mindenki mérettette meg magát, összesen 42 helyen gyújtottak a bográcsok alá.

Nehéz lenne felsorolni azt a sok-sok ételt, ami az egyes helyeken készült, de annyi közös mindegyikben volt, hogy azokat a magyar konyhaművészet karakteres ízvilágára, a hazai konyhát forradalmasító fűszerpaprikára hangolták.

Miközben az ételek a bográcsokba rotyogtak, a gesztenyesoron zajló gasztronómiai műveletek közelében, a Platán Rendezvényközpontban telt ház mellett a Kalocsa Jövőjéért Egyesület élőzenés, kitűnő gyermekprogramjai, köztük kézműves-foglalkozással zajlottak. 

A versenybe benevezettek ugyan riválisok voltak, de azért nagy volt az ismerkedés, barátkozás, mintegy igazolva, hogy a főzés és annak szeretete szorosabbra fűzi az emberi kapcsolatokat. 

Beszélgetve a főzőhelyek közönségével az a megszólalásokból egyértelműen kiviláglott: valamennyien fontosnak tekintik a hagyományokat, azokat az alapokat, amelyeket nem iskolapadban szereztek, hanem határon innen és túl is elődjeik, ük-, déd-, és nagymamáik, nagypapáik hagyományoztak rájuk. 

Egy verseny rangját, színvonalát persze nem csak a versenyzők, hanem a versenybírák is meghatározzák. Róluk csak annyit, hogy kilenc, a szakmában elismert szakember alkotta, vezetőjük a zsűri elnöke, Kelemen Endre, életmű és Venesz-díjas mesterszakács. volt.

A díjátadóra összegyűlteket először Simon Zoltán alpolgármester, majd Németh József köszöntötte, akik a továbbiakban a díjakat, a kupákat és a díszokleveleket Kelemen Endrével közösen adták át. 

Ifjúsági kategóriában a jól sikerült ételek miatt a zsűri csak ezüst- és aranyérmeket adott ki. Ezüstérmes lett a Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Technikum csapata. Aranyérmesek lettek a Bajai SZC Kossuth kuktái és a Bajai SZC Bányai Bajai Halászok csapata.

A leginnovatívabb paprikás és a legpaprikásabb ételt a Haris Team,  a legfinomabb paprikás süteményt a Bátyai Foghagymások készítették. A legvidámabb csapat címet a Smart SKYO csapata, a legszebb portál díját a mosonmagyaróvári Kopasz és Bandája nyerte el. A legjobb halételt Gyurkity István készítette.  A leghagyományosabb népi ételt a Kalocsai Roma Önkormányzat csapata főzte. 

A legjobb Kárpát-medencei népi ételnek járó elismerést a Székelyföld-Tálasbérce csapata kapta. A legjobb vadételt az IPA Kalocsa csapata készítette. 

Bronzdiplomát kapott az IPA – NAV Team, a Robi Team és a Hatosfogat. Ezüstdiplomát vehetett át Kopasz és bandája, a Paprikalovagok és a Piros Rózsa csapat. 

Aranydiploma járt Benke Csaba, a Bátyai Fokhagymások, a Súlyos Sasok és Készenléti Rendőrség IPA csapata részére. 

Benke Laci bácsi emlékdíjban részesültek a Súlyos Sasok. 

Rubindiplomát vett át a legjobb paprikás ételt, a bika pata-pofa pörköltet készítő Jagicza Gábor Homokmégyről, akit egyben a bevett ceremónia szerint ünnepélyesen tiszteletbeli paprikalovaggá avattak. 

A Paprikás Ételek Főzőverseny tavaly elnyert vándorserlegét idén is a Foktői Tarhonyások nyerték el, így a kupa további egy évre náluk marad. Ők lángost sütöttek és egy nagyon finom gulyáslevest főztek tarhonyával.

A Magyar Gasztronómiai Szövetség most útjára indított vándorserlegét Nagy Péter erdész és társa kapta. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában