2024.09.08. 09:45
Koncertek színesítették a tiszakécskei pálinka ünnepet – galériával
A nyolcadik alkalommal megtartott tiszakécskei pálinka ünnepen nem csak kihirdették a pálinka bírálat eredményeit, de bárki megkóstolhatta a benevezett párlatokat. A délután és esti programban pedig három együttes is fellépett.
A pálinka ünnep alkalmából, a szervező Arany János Művelődési Központ kitűnő programot állított össze, amiben nem csak a felnőttek, de a gyerekek is megtalálták a szórakozásukat. Már délután kirakodóvásár, gasztronómiai és kulturális zenés-táncos rendezvény várta az érdeklődőket.
A Tintaló Cirkusz a gyermekeknek nyújtott élményt a művelődési központ udvarán. 17 órakor az Ed Phillips and the Memphis Patrol Elvis Presley dalaiból adott koncertet. Ezt követően Pásztor Sándor a pálinka bíráló bizottság elnöke beszélt azokról a mintákról, amelyeket beneveztek a versenybe, értékelte azokat, majd pedig a nagy közönség előtt kihirdették az eredményt. A helyi MAYFLY zenekart már jól ismerik nem csak Tiszakécskén, hanem a környező településeken, mert több alkalommal is bemutatkoztak már a Tisza-parti kisvárosban. Az est fénypontja a huszonöt éves Magna Cum Laude koncertje volt, amit több ezren néztek végig. A másfél órás koncerten Mező Misiék a közönség hangjára is kíváncsiak voltak, mert őket is megénekeltették.
Pálinka ünnep Tiszakécskén
Fotók: Szentirmay Tamás