Összefoglaló

2024.09.10. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2024. szeptember 10.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Közel ötvenezer négyzetméteren három szarmata- és egy Árpád-kori település feltárása közben csaknem ezer régészeti jelenség került elő. A lenyűgöző leletek, többek közt szarmata házak, kemencék, füstölőműhelyek és gabonatároló vermek, avar sírok és Árpád-kori kemencék július és augusztus folyamán kerültek elő a Bácskában.

Fotó: Pozsgai Ákos

A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és kényszermunka miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki hatalmi viszonyával és a gyermek kiszolgáltatottságával visszaélve 7 éves kora óta embert próbáló fizikai munkát végeztetett élettársa fiával.

Lecserélte a teherautója rendszámtábláját az a férfi, akit a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei a Hetényi pihenőhelyen állítottak meg.

A 441-es főút Kecskemét és Nagykőrös közötti szakaszának felújítási munkálatai befejeződtek. Az érintett szakasz továbbra is munkaterületként üzemel, ezért a 40 kilométer/órás sebességkorlátozás továbbra is érvényben marad. A felújítást követően a forgalmi rendben jelentősebb változás Katonatelepen történt, ahol a Kecskemét határát jelző tábla új helyre került.

Szedő Tibor volt a vendége a minap a Kerekegyházi Szecsődi Udvarház Alkotók és Előadók Klubjának. A résztvevők az Európa- és világbajnok paralimpikon Szerelemhíd című verses kötetét ismerhették meg a szerző jóvoltából, akinek szakács a szakmája. 

A város újratelepítésének 281. évfordulójára, valamint Kiskunmajsa városi rangra emelkedésére is emlékeztek a Majsa Napok nyitónapján, ahol átadták a város kitüntetéseit. A képviselő-testület határozatait Kovács Tímea jegyző ismertette, a kitüntetetteket Rávai Mónika alpolgármester méltatta, az elismeréseket velük együtt Patkós Zsolt polgármester és Serbán György alpolgármester adták át.

Közel ötszázmillió forintos fejlesztéssel még vonzóbbá teszik a lakiteleki Tősfürdőt.

A 25. Libafesztivált ünneplik a hétvégén Kiskunfélegyházán. A város egyik legnépszerűbb kulturális és gasztronómiai fesztiváljának középpontjában a világhírű libamáj és a libából készült ételek állnak. Összeszedtünk néhány igazán izgalmas receptet.

Valkainé Újfalusi Nikolett család- és portréfotós képeiből nyílt kiállítás Kiskunmajsán, a Konecsni György Művelődési Központban. Az alkotó első önálló kiállítása közel másfél évtized fotós munkáinak több ezer képből válogatott fotógráfiáit mutatja be, amely csak egy vakuvillanásnyi része a tehetséges fényképész munkásságának.

Kecskeméti diákok sokasága a svájci nagykövet tolmácsolásában ismerkedhet meg az alpesi országgal ezen a héten. A Svájci Napok keretében a középiskolák sorát kedden a Katona József Gimnázium nyitotta meg.

A harmadik bajai innovációs fórumra a gazdasági élet, a politika és a tudomány szereplőit várták a szervezők a Bácskai Kulturpalotába. A rendezvény ötletgazdája Pozsgai Imre, a Baja Vagyon Zrt. vezérigazgatója szerint fontos, hogy a tudomány és a gazdasági élet szereplői találkozzanak és hassanak egymásra.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában