2024.09.08. 12:03
Igazi bátorságpróba volt idén is a bajai csilievő verseny – galériával, videóval
Óriási érdeklődés mellett zajlott a hagyományos bajai Chilifiesta-csilievő verseny szeptember 7-én a Petőfi-szigeten, a Turisztikai Központ parkjában. A csilievő versenyt egy csilis hot-dog evő megmérettetés előzte meg. A verseny házigazdája Harsányi Levente műsorvezető, énekes volt, aki megalapozta a verseny kiváló hangulatát.
A csilievő versenyen összesen 11 fő vett részt, egy hölgy is volt a bátrak között. A közönség hangos szurkolással biztatta a versenyzőket, akik húszféle friss csilit fogyasztottak el. A versenyben végül hat bátor fő maradt, köztük Fekete Szabina, aki az utolsó előtti forduló előtt feladta, de ez a teljesítmény is különdíjat érdemelt.
– Nagyon jó volt a verseny, nem gondoltam volna. Én csak jövőre szerettem volna indulni, de megragadtam az alkalmat és majdnem végigvittem. Örülök neki. Az utolsó háromnál már nagyon nehéz volt, de jövőre ügyesebb leszek, készülni fogok, nem csak belevágok és akkor remélem tovább viszem –mondta hírportálunknak Fekete Szabina, aki a verseny előtt pár perccel döntötte el, hogy részt vesz a csilievő megmérettetésen.
Végül Kökény Gábor bizonyult a legkitartóbbnak, ő nyerte az idei csilievő versenyt. A pénzdíjas próbatételen összesen 100 ezer forintot nyert az első három helyezett. Korábban 25 főnél zárták le a nevezéseket, idén csak tizenegyen jelentkeztek a nem mindennapi kihívásra.
– Szerintem nagyon jól sikerült a versengés. Nagyon sok néző gyűlt össze a szombat délutáni programra. Szeretik az emberek nézni, ha más szenved. Harsányi Levente stílusa is sokat hozzáadott a hangulathoz. Én maximálisan elégedett vagyok – mondta a baon.hu-nak Bányai György, a Chili Baja vezetője, szervezője. A versennyel a csilipaprikát, az erős paprikát reklámozza a szervező cég.
A bajai csilievő verseny
Fotók: Márton AnnaA próbatétel a friss csilipaprika elfogyasztásából állt. Erősségi szintek szerint voltak összeállítva a paprikák.
– Ez nem feltétlenül egy verseny mert az embernek először saját magát kell legyőznie. Ha a negyediknél kiszáll valaki, azzal sincs semmi gond, hiszen már az is nagyon nagy dolog, hogy egyáltalán le mer ülni az asztalhoz, részt vesz egy ilyen versenyben. Ez már bátorsági próba – tette hozzá Bányai György. A szervező elmondása szerint, ők termesztik a csilit, néha megkóstolják. A feldolgozás alatt a szemükbe és az orrukba is jut a csiliből, szinte annyit szenvednek, mint a versenyben résztvevők.
A helyszínen gasztronómiai és kézműves termékek piacával várták a látogatókat. Az Otthonka – magyar konyha bográcsában rotyogott az étel. Jakab Árpi kemencéjében sültek a lepények.