Hagyományőrzés

2024.01.20. 14:28

Kora reggeltől várták a műkertvárosiakat a disznótorra – galériával

Második alkalommal tartották meg szombaton Kecskeméten, a Műkertvárosban a Hagyományőrző Falusi Disznótort. A szervező Műkertvárosért Együtt Egyesület tagjai reggel négy órától azon fáradoztak, hogy mielőbb finom falatokkal kínálhassák meg a városrészben élőket.

Sebestyén Hajnalka

Második alkalommal tartották meg szombaton Kecskeméten, a Műkertvárosban a Hagyományőrző Falusi Disznótort

Fotó: Bús Csaba

A Kecskeméti Vadaskert melletti téren hat órától fogadták az érdeklődőket. A vidám eseményre azonban nemcsak a városrészben élőket várták, bárkit szívesen megkínáltak az ízletes disznóságokból. A sátrakban más-más mozzanatok zajlottak a disznó feldolgozásához kapcsolódóan. 

Baracsi Klára Klaudia, a Műkertvárosért Együtt Egyesület elnöke elmondta, azért hívták életre a disznótort egy évvel ezelőtt, hogy a fiatalok is megtapasztalják, átéljék a régi korok disznótori hangulatát. Pozitív fogadtatásra talált a kezdeményezés, így idén is megrendezték. A 220 kilós sertést az egyesület saját pénzből vásárolta meg, de több vállalkozás is melléjük állt, támogatták a rendezvény megtartását. 

A hurka, a kolbász, a sült hús, a töpörtyű és a sült vér mellett pörkölt, illetve húsleves is készült a nap folyamán. Baracsi Klára végül hozzátette: a Műkertvárosban nagyon jó a közösség. Erre az évre kilenc programot szerveznek, melynek nyitó eseménye ez a disznótor. Lesz például közös szemétszedés, családi nap. A legtöbb programjuknak a Vadaskert melletti terület ad helyet, a létesítménnyel is nagyon jó kapcsolatot ápolnak. 

Az egyesület tagjai örömmel köszöntötték körükben az éppen születésnapját ünneplő Lévai Jánosnét, a városrészt önkormányzati képviselőjét. Lévai Jánosné gratulált az egyesületnek a kiváló szervezésért, a program megvalósításáért. Kifejtette: mindig örömmel vesz részt a műkertvárosi közösségi rendezvényeken. Különösen fontosak számára, mert ilyenkor a városrészben élők – kötetlen hangulatban – sokkal nyitottabbak irányába, megosztják vele gondolataikat, problémáikat. Emellett a városrész azért is közel áll hozzá, mert fiatal házasként családjával néhány évig a Műkertvárosban laktak. 

A képviselőnő elárulta: nagyon szereti a hagyományőrző programokat. Ez a disznótor is felelevenítette benne gyermekkora disznótorait. Páhin nőtt fel, ahol a nagyszülei még szalmán pörzsölték a disznót. Jó ötletnek tartja, hogy a mai, fiatalabb generációnak is megmutassák, hogyan éltek régen a családok. A disznótorok régen a családi összetartásról, szeretetről, barátságról is szóltak, melynek hangulata a műkertvárosiak körében is érezhető.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában