2024.01.09. 14:16
Folytatódik a bácsalmási gimnázium sorozata: megnyílt Fitos Roland tárlata – galériával
Kedden délelőtt nyitották meg az idei esztendő első bácsalmási kiállítását a Hunyadi János Gimnázium emeleti folyosóján.

Az évfordulóhoz kapcsolódó esemény hangulatát egy kis kulturális műsorral is színesítették a szervezők
Fotó: Juhász Jenő
Az évfordulóhoz kapcsolódó esemény hangulatát egy kis kulturális műsorral is színesítették a szervezők. Prózát mondott Nagy Tamara (11./A) tanuló, valamint Kanalas Virág (11./A), aki gitáron játszott és énekelt.
Fitos Roland munkásságát (aki korábban szintén tanított a bácsalmási középiskolában) és a kiállításra került anyagok bemutatását Füves Béla művésztanár ismertette a jelenlévőkkel.
Az alkotó pedig így vélekedik a kezdésről és a mostani tevékenységéről. − Talán úgy kezdődött, mint általában a nagyobb tervek. Gondolkodom rajta, ízlelgetem, egyre közelebb settenkedem, terveket készítek. A dobolásnál először egy pár dobverőm volt, meg a párnák. A maratonnál egy futócipő, az „ideje lenne már elkezdeni a rendes felkészülést” érzés, a képes vagyok-e rá gondolata. A festésnél is volt vászon, festék, ecset, no meg a félelem, a hogyan is jövök én ehhez. Aztán 2015-ben, egy nagyon nyomasztó napon úgy gondoltam a „művészetterápia” segíthet. Megtört a jég. Azóta töretlenül zajlik a két nagy „művészeti korszakom": amikor csinálom, és amikor nem csinálom. Többnyire nem, mivel nem ez a főprofil, talán ezért is lett a kiállítás címe a Lopott idők formái. Nagyon szeretek kiállításokra járni, csodálni a művészek remekeit, tanulmányozni az anyagok lehetőségeit, a technikák sokszínűségét, a gondolatok, érzések megformálásának lehetőségeit. Ilyen látogatások alkalmával fogalmazódik meg néha az a gondolat, hogy „Ilyet én is tudnék!” Engem sem került el ez a gondolat − fogalmazott Fitos Roland.
Kiállítás Bácsalmáson
Fotók: Juhász JenőMint mondta, a következő lépés már a tetteké volt, az eredmények a paravánon láthatóak. Autodidakta módon, első sorban az internet segítségével tanulmányozta a festést, majd az idő múlásával vette a bátorságot, és néhány művésznek megmutatta a munkáit, hasznosította tanácsaikat. − Nagyon hálás vagyok ezért nekik. A témákat előre elkészítem egy vázlatban, végiggondolom a szükséges technikák, anyagok tárházát, és általában próba nélkül, egyből a kész képet próbálom elkészíteni. Akril festékkel dolgozom, többnyire egyenesen a tubusból, a kész színeket használva − mondta a művész.
Márai András igazgató érdeklődésünkre elmondta, hogy a nyári időszakig biztosan folytatódik a képzőművészeti kiállítás-sorozat az oktatási intézményben. Legközelebb Orgoványi Anikó mutatkozik be, majd ezt követően a diákok munkáiból szeretnének egy tárlatot összehozni. A sorozat nagy valószínűleg egy képzőművészeti táborral fog zárulni. Nagy hangsúlyt fektetnek a Bácsalmáson és a környéken élő, valamint az alma materhez kapcsolódó alkotók felfedezésére és azok bemutatására.
A mostani tárlat január végéig tekinthető meg az intézmény nyitvatartási idejében.