2023.11.21. 15:03
Szenior örömtáncosok lepték el a majsai sportcsarnok küzdőterét – galériával, videóval
Fellegi Annamária táncoktató, az Annamánia táncközösség alapítója vezette azt a hétfői zenés-táncos foglalkozást, amire az ország több településéről érkeztek a majsai városi sportcsarnokba.

Remek hangulatban telt az örömtánc
Fotó: Tapodi Kálmán
Kissné Gál Gabriella, a kiskunmajsai szenior örömtáncosok vezetője elmondta, hogy város környéki településeken Szankon, Jászszentlászlón és Csólyospáloson is sokan választották már ezt a mozgásformát, amely kifejezetten az idősebb korosztálynak lett tervezve.
Szenior örömtáncosok lepték el a majsai sportcsarnok küzdőterét
Fotók: Tapodi KálmánFellegi Annamária országszerte elismert oktató, aki elsősorban magyar slágerekre tervez koreográfiákat, amelyek népszerűek a táncosok körében. Az örömtáncot az egyszerű lépések jellemzik és a dallamos zenére történő mozgás remek közösség élményt jelent a résztvevőknek. Mint megtudtuk: az első majsai élmény- és örömtánctalálkozóra Budapestről, Üllőről, Monorról, Kiskunlacházáról, Paksról, Mindszentről, Jánoshalmáról, Bácsalmásról, Bácsbokodról, Gátérról, Kiskunfélegyházáról, Üllésről és Bordányból is érkeztek táncosok a jó hangulatban zajló rendezvényre.
A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.