Útinform

2023.11.20. 07:40

Itt számíthatnak közúti munkálatokra hétfőn Bács-Kiskunban

Cikkünkben összegyűjtöttük, hol kell forgalomkorlátozásra számítani hétfőn Bács-Kiskunban.

Baon.hu

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást hétfőre vonatkozóan.

Gyorsforgalmú utak:

Az M5-ös autópályán, Budapest felé több helyen is zajvédőfalat építenek. Napközben Kecskemétnél a 73-as és a 72-es kilométer között, valamint Lajosmizse után a 62-es és a 61-es kilométer között a külső sávot lezárták.

– Munkavégzésre számítsanak Kecskemét és Kiskunfélegyháza között! Budapest felé a 108-as kilométertől a 83-as kilométerig, Röszke felé pedig a 83-as kilométertől a 108-as kilométerig több helyszínen is sávzárásra készüljenek az aktuális munkaterületnél!

Főutak:

Az 5-ös főúton, Lajosmizse belterületén, a Szent Vendel utca kereszteződésénél kábeleket szerelnek. Napközben a 67-es kilométernél félpályás lezárás mellett dolgoznak.

– Kecskemét átkelési szakaszán, a 86-os kilométernél útépítők dolgoznak. A négy sávból két sávot lezártak, így irányonként csak egy sáv járható.

Nyárlőrinc és Lakitelek között légvezetéket cserélnek a 44-es főúton. A 24-es kilométernél félpályás korlátozást vezettek be.

Az 52-es főúton, Kecskemét belterületén, az 1-es és 2-es kilométer között útépítés miatt továbbra is félpályás lezárás van érvényben.

Nagykőrös és Kecskemét Katonatelep között, a 441-es főút 20-as és a 24-es kilométer közötti szakaszán útépítés miatt a forgalmat ideiglenes terelőútra irányítják. Szintén a 441-es főúton, Nagykőrösön körforgalmú csomópontot építenek, emiatt van félpályás korlátozás a 17-es kilométernél.

Kamiontilalom

A kamiontilalom november 25. szombat 22.00 órától november 26. vasárnap 22.00 óráig lesz érvényben.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában