Kisasszony-napi búcsú

2023.09.10. 13:09

Több száz motoros és fogat vonult fel az akasztói ünnepen – galériával

A település legnagyobb ünnepe a Kisasszony-napi búcsú. A közel három és félezres falu apraja-nagyja kint van ilyenkor a település központjában, ahol háromnapos programsorozat várja a szórakozni vágyókat.

Barta Zsolt

A szüreti felvonulás nincs korhoz kötve. Egy év alatti gyerek is rész vehetett az ünnepi meneten.

Fotó: Barta Zsolt

Pénteken este az akasztói könyvtárban kiállítás nyílt annak apropóján, hogy éppen fél évszázada alakult meg a faluban a Röpülj Páva Kör. Ezt követően ünnepi szentmisével folytatódott a nap, amely egyben templombúcsú is, mert az Akasztói Római Katolikus Templom védőszentje Kisboldogasszony. A szentmisét Menyhárt Sándor pápai káplán, kanonok, c. apát és bírósági helyelnök tartotta, amely a templom körül körmenettel zárult. 

Másnap, szombaton a hagyományos programokkal folytatódott a rendezvénysorozat. Így volt főzőverseny, illetve motoros felvonulás is. A település a helyi, a környékbeli motorosok egyik központja, mivel ilyenkor találkoznak sok esetben a barátok és az ismerősök. A közel háromszáz jármű egyházi áldást kapott mielőtt körbejárták volna Akasztót.

A település központjában Suhajda Antal polgármester köszöntőjével kezdődött a szombati program, majd a falu önkormányzatának női dolgozói egységes népviseletben léptek fel a színpadra és adták elő az eseményre betanult táncprogramjukat. Ezt követően a közel félezres tömeg a Csengődi út és a művelődési ház környékére vonult, ahol üdvözölték a szüreti fesztivál felvonulóit, a csikósok, lovasok csapatát.

Kérdésünkre Suhajda Antal elmondta, hogy meghívták a testvértelepülési delegációkat, az erdélyi Krasznáról, a vajdasági Adáról, a tűzoltók Csantavérről invitáltak barátokat, illetve a Felvidékről, Farkasdról is jöttek meghívottak. Mint mondta, már csak Kárpátaljáról hiányzik egy települési kapcsolat, de a háború után ezt is megoldják. A szombati nap koncertekkel folytatódott és utcabállal fejeződött be. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában