2023.09.22. 21:00
A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. szeptember 22.
Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Fotó: Bús Csaba
Musicallel kezdi meg az idei évad premierjeinek sorát a Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház. Pénteken 19 órakor mutatják be Lezsák Sándor és Szikora Róbert Az Ég tartja a Földet című zenés darabját, melyet Cseke Péter rendezett. A világ leghíresebb magyar szentje, Árpád-házi Szent Erzsébet alakja már számos alkotót megihletett, és most musical formában tárja elénk a színház élete tanulságát, ami máig ható üzenet az emberi gyarlóságról, a jóságról, és az igaz hitről.
A Kecskeméti Járási Ügyészség hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt vádat emelt két férfival szemben, akik a megrendelőtől díjazás fejében átvett építési hulladékot ígéretük ellenére nem a hulladék lerakatba vitték, hanem attól egy közeli nádasban szabadultak meg.
Másfél hónappal ezelőtt kezdték el a Kiskunhalast a Kunfehértó felé vezető 5412-es úttal összekötő nagy forgalmú Kopolyai út felújítását. Október végéig kell elkészülnie a kivitelezési munkálatokkal a Soltút Kft. szakembereinek, amely során nemcsak új burkolatot kap az útszakasz, hanem több helyen új alapot és jelentősen ki is szélesítik, az első ütemben közel egy kilométer hosszan.
Kecskemét városa az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület szervezésében idén 11. alkalommal csatlakozott „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei elnevezésű Magyar Örökség díjas országos programhoz. A megmérettetés eredményhirdetését 2023. szeptember 21-én, csütörtökön tartották a Hunyadivárosi Közösségi Kertben.
A gyalogos és kerékpáros közlekedést, valamint az energiával való takarékoskodást népszerűsítették a halasi programok is az Európai Mobilitási Hét és Autómentes Nap idei mottójaként. Az esemény szervezője, a Kiskunhalasi Városmenedzser Kft. mellett a helyi óvodák, iskolák, a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, a Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Csoportja, a Zöld Közösségért Természetbarát Egyesület, valamint különböző cégek és vállalkozások is csatlakoztak az programokhoz.
A rendőrség törekvése, hogy hozzájáruljon az ittas vezetés és az ittasan okozott balesetek számának csökkentéséhez, ami évek óta problémát jelent. A helyi média képviselőit azért hívták meg csütörtöki eseményükre, hogy számoljunk be arról, milyen is ittasan vezetni, vagyis milyen hatással van az elfogyasztott alkohol a volán mögött ülőkre. Mi kipróbáltuk az ittas vezetést azért, hogy önnek ne kelljen!
Fennállásának 50. évfordulóját ünnepelte pénteken a kecskeméti Széchenyi Sétányi Óvoda. A műsorban felléptek a jelenlegi ovisok és az egykori ovisok. Szemereyné Pataki Klaudia polgármester pedig már a köszöntője elején elárulta: egykoron ő maga is egy évet ebbe az intézménybe járt.
Traktoros felvonulással, kiállításokkal, szakmai konferenciákkal és jubileumi ünnepséggel emlékeztek meg a mezőgazdasági oktatás elindításának 90. évfordulójáról Jánoshalmán a Déli ASZC Jánoshalmi Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégiumban.
Több mint 320 biciklis, rolleres és segway-es regisztrált a pénteki kecskeméti kerékpáros felvonulásra.
Pénteken tartották Kecskeméten a Nyitott Piacok Napja rendezvényt. A délelőtt folyamán érdekes előadásokkal és még kóstolóval is várták az érdeklődőket a Kecskeméti Piac piaccsarnokához kapcsolódó szabadtér hátsó részén. Az eseményre iskolás és óvodás csoportok is érkeztek.
Erdélyi Mónika, kiskunhalasi származású műsorvezető rajongói kérésére segít visszarázódni a diákoknak az iskolába, valamint megőrizni a jókedvet ősszel is.
Anyja megölése miatt állt bíróság elé pénteken az a 15 éves fülöpjakabi fiú, aki 2022. december 12-én közös otthonukban egy baltával kétszer lesújtva fejbe vágta 48 éves édesanyját, aki a helyszínen életét vesztette. Ezt követően magához vette anyja értékeit, pénzét, bankkártyáját, mobiltelefonját, majd távozott a lakásból. A rendőrök apjánál, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajókazán találtak rá. A vádiratban szerepel, hogy a fiú azt állította, hogy „az ölés a küldetése”. Ügyében novemberben születhet ítélet.