Összefoglaló

2023.09.21. 21:00

A nap legfontosabb hírei egy helyen – 2023. szeptember 21.

Cikkünkben összegyűjtöttük a nap legfontosabb híreit.

Baon.hu

Fotó: Pozsgai Ákos

Változások előtt áll a Benkó Zoltán Szabadidőközpont egy része, erről beszélt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a Gong Rádió Téma című műsorában.

Egy útfelújítás miatt kialakított terelésnél ütközött egy román és egy magyar honosságú személygépkocsi, a 63 éves ceglédi férfi a helyszínen meghalt.

Egy 27 éves férfi a gyanú szerint 2022 decemberétől kezdődően, kevesebb mint két hónap alatt tucatnyi lopást követett el Kiskunhalason.

A Kiskunfélegyházi Járási Ügyészség rablás és súlyos testi sértés miatt vádat emelt két többszörösen büntetett férfival szemben. Az elkövetők reggel, a városközpont egy félreeső közében ököllel bántalmazták nőismerősüket, majd a földre került áldozatuktól elvették a táskáját.

Játszva, az állatok között tanulhatták meg a biztonságos közlekedés alapjait a kisiskolások a Bács-Kiskun Vármegyei Baleset-megelőzési Bizottság csütörtökön megrendezett KRESZ Szafariján. A hosszú évek óta megtartott, nagy sikerű esemény hagyományos partnere a Kecskeméti Vadaskert, így természetesen most is otthont adott a rendezvénynek.

Sokak életében okoz kellemetlenséget a jelenleg is zajló pollenszezon, de más allergiák, illetve keresztreakciók is megkeserítik gyerekek és felnőttek életét egyaránt. Ezekről szólt dr. Oroján Iván, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház bőrgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosa, a Magyar Tudományos Akadémia Köztestületi tagja a Gong Rádió Téma című műsorában.

Ezüstéremmel tért haza a Görögországban megrendezett koronglövő világbajnokságról a bugaci Szalai Tamás. A huszonhárom éves sportlövésznek ez volt az első világversenye, ahol a válogatott csapat tagjaként mérettette meg magát a világ legjobbjai között. Huszonnyolc ország mintegy hétszáz sportlövője között hozta a tőle elvárt teljesítményt.

Alzheimer-világnapi sétát tartottak csütörtök délelőtt Baján.

Több ezer karton lefoglalt csempészcigivel szelfiztek a félegyházi diákok.

Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét.

Ismét elszaporodtak a felborult, árokba csapódott, széttört, kiégett csempészautók az 55-ös főút, valamint a környező mellékutak mentén és az erdők mélyén Ásotthalom, Balotaszállás, Kelebia, Mórahalom és Ruzsa térségében.

Bár nyáron a gyermekek beszoktatásával már megkezdte működését Kiskunfélegyháza új bölcsődéje, az intézmény hivatalos átadását csütörtökön tartották. Az új létesítménnyel immár háromra bővült a város bölcsődéinek száma, kialakításával enyhült a bölcsődei kapacitáshiány.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában