Falunap

2023.06.05. 12:42

Tárlat és mesejáték várta az ünneplőket Tabdiban – galériával

A tabdi falunapokat huszadik alkalommal rendezték meg a hétvégén.

Barta Zsolt

a Tabdi Színjátszók a Szeleburdi Amálka zenés mesejátékot adták elő

Fotó: Barta Zsolt

A megelőző tizenkilenc népünnepély történetét idézték fel vasárnap délután azon a kiállításon, ami a művelődési házban nyílt meg. Ennek fő rendezője a művelődési ház igazgatója, Picard Tünde volt. A tárlaton különböző tablókon mutatják be egykori képek alapján a húsz év történetét. Hogyan is kezdődött mindez? 

Még 2003 januárjában megalakult a helyi asszonykórus, akik tagjai az éneklés, a receptek cseréje mellett eldöntötték, hogy összefogva a nagy közösséget falunapot rendeznek. Az első eseményen adományokból jött össze a gulyásleveshez és a palacsintához szükséges alapanyag. A sörpadokat, a sátrakat a szomszédos településről kérték kölcsön. A település szakkörei, egyesületei, egyéb szervezetei mutatkoztak be. A település önkormányzata 2011-től vette át a szervezést, és az anyagi vonzatának a nagy részét állja azóta is. A tárlatnyitó után 17 órakor a Tabdi Színjátszók a Szeleburdi Amálka zenés mesejátékot adták elő a művelődési házban a gyerekek nagy örömére. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában