Természeti jelenség

2023.06.06. 13:40

Porördög tombolt Kunszentmiklóson – videóval

Ritka természeti jelenséget rögzített pénteken egy kunszentmiklósi ház udvarának térfigyelő kamerája. A porördög, vagy más néven boszorkánytölcsér, egyik percről a másikra érkezett és söpört végig a városon, kisebb tárgyakat kapva fel, megtépázva a fák leveleit.

Gulyás Sándor

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

A porördögök a tölcsérek közé tartozó meteorológiai jelenségek. Főleg száraz területeken jellemző, de Magyarországon sem ritka a nyári félévben. Elsősorban nyáron keletkeznek, amikor a homokos talajt vagy mezőt a közvetlen napsugárzás erősen felmelegíti. A talaj fölött lévő, felhevült levegő környezeténél könnyebbé válik, és felszáll. Forgás közben felkavarhatja a port, a homokot vagy leveleket, amitől láthatóvá válik. Általában 0,5–10 méter tölcsérátmérővel rendelkezik, függőleges kiterjedése pedig néhány métertől akár 1 kilométerig is terjedhet. A porördögök haladási sebessége megközelítheti a 100 kilométer/órát, de állhatnak szinte egy helyben is. Gyakran meglehetősen rövid életűek és gyengék, élettartamuk néhány másodperctől néhány tíz percig terjed.

Egy ilyen, nagyobb erősségű porördög söpört végig pénteken Kunszentmiklóson, megtépázva Szűcsné Gergényi Beáta házának kerítését, megzavarva kertjének nyugalmát. A barátságtalan vendég tombolását az udvari térfigyelő kamera is rögzítette.

– A lakásban voltam, amikor a férjem szólt, hogy jöjjek gyorsan, mert ilyet még nem láttam. Magát a „porördögöt” már nem nézhettem meg, mert amilyen gyorsan jött, olyan sietve távozott. Párom szerint, ha félelmetes nem is, de rendkívül látványos volt a jelenség. A hívatlan vendég nagy rendetlenséget csinált, mivel a közeli mezőről az általa „összegyűjtött” szalmát szétszórta az udvarban és a kertben – mondta el lapunk érdeklődésére Szűcsné Gergényi Beáta.

 

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában